Kovács szerint csak a csatlakozás ügyében van egyetértés

Vágólapra másolva!
"Magyarország csak az uniós csatlakozás ügyében egységes" - ezzel a címmel közölt interjút Kovács Lászlóval szombaton a Kurier bécsi lap. A külügyminiszter-pártelnök szerint a belpolitikai stabilitást a polgári körök ellenére sem fenyegeti komoly veszély.
Vágólapra másolva!

"Más országokban a vesztes egy még oly szűk választási vereséget is tudomásul vesz, csak a magyar konzervatívok nem fogadják el az elszenvedett vereséget még hat hónappal a parlamenti választások után sem" - idézi a Kurier a magyar külügyminisztert, az MSZP elnökét. Kovács László hozzátette: így a belpolitikai helyzet folyamatosan feszült marad.

A miniszter azonban most a feszültség csökkenésére számít, miután az Orbán Viktor volt kormányfő vezette konzervatív ellenzék legalább a közigazgatási választásokon elszenvedett súlyos kudarcát elismerte - írja az osztrák lap. A konfrontációs vonal számára a magyarok többsége amúgy sem kapható, az 1956-os felkelés évfordulóján rendezett emlékünnepségeken történt brutális zavarkeltő akciók pedig nem irányváltást jeleznek - mondta a pártelnök.

Kovács szerint a belpolitikai stabilitást nem fenyegeti komoly veszély az Orbán hívó szavára országszerte készen várakozó "polgári körök" ellenére sem. Ezeknek a köröknek még programjuk sincs az esetleges megmozdulásokra, de konszenzusra csak egy Orbán nélküli vezetés esetén lesznek készek - mondta Kovács László.

A konszenzus esélyét a miniszter-pártelnök csak Magyarország EU-stratégiájára vonatkozóan látja, és a nemzet érdekében kikötött feltételek a parlamenti pártok által elfogadott EU-nyilatkozatban már nem szerepelnek. "Amennyiben a Fidesz mégis megtagadná egyetértését, kénytelenek lennénk közvetlenül - előre hozott választások útján - megkérdezni a választókat, és világos helyzetet teremteni a parlamentben" - idézi a Kurier Kovács Lászlót.

A helyhatósági választásokon aratott sikert a magyar politikus azzal magyarázza, hogy a szociális reformok több mint négymillió állampolgár életszínvonalán javítottak. A Medgyessy-kormány ugyanis 12 évvel a fordulat után a magyarok életminőségét is nyugati szintre akarja emelni. A győzelem másik okaként a nyugalmat és a békülési szándékot nevezte meg, s hozzátette: ez vonatkozik az uniós csatlakozási tárgyalásokra is. "A nyitott kérdésekben Brüsszelben nem kemény retorikával, illetve odahaza nem EU-szkeptikus hangulatkeltéssel, hanem érvekkel akarunk pontokat szerezni. Orbán szerint a csatlakozást el lehet érni jól, vagy rosszul. Szerintünk jól, vagy jobban" - mondta Kovács László.