Megalázás, jogsértés a pszichiátriákon

Vágólapra másolva!
Megdöbbentő adatok derültek ki 52 pszichiátriai otthon vizsgálata után. Az egyik intézményben hat éve van bezárva hálós ágyába egy beteg, aki nem veszélyes senkire. Több intézményben azért használják ezeket az eszközöket, hogy a páciensek ne csavarogjanak el. Sok helyen rosszul bánnak a betegekkel, szűkös az életterük és korlátozottak a tisztálkodási lehetőségek.
Vágólapra másolva!

Magyarországon egy pszichiátriai betegeket ápoló otthonban hat éve fekszik hálós ágyban egy beteg. Ez akkor derült ki, amikor a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum munkatársai felmérést készítettek 52 otthon vizsgálatával - írja a Magyar Hírlap. A hálós ágyak használatát az indokolja - a magyarázat szerint - hogy a betegek ne csatangoljanak el.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy sok helyen a szabályoknak megfelelő tíz helyett ötven betegre jut egy zuhanyzó. Aki pedig nem tud egyedül zuhanyozni, az gyakran csak egyszer kerül sorra hetente. A páciensek élettere az előírt 6,5 négyzetméter helyett 2,5 volt. Ezzel sérül a magánélethez való jog.

A megdöbbentő adatokat tartalmazó jelentés a pszichiátriai betegek emberi jogairól tavaly készült. Kiderült, hogy bár a magyar törvények megfelelnek az európai normáknak, betartásukra sok helyen nem figyelnek.

A jelentés készítői az egyik otthonban megismerkedtek egy fiatal lánnyal, aki teljesen elzárkózott a kommunikációtól. A személyzet gúnyolódó, megalázó stílusban beszélt hozzá: "No hány éves vagy? Kettő, három?" Az ápolók elmondták, hogy nemrég jött az intézetbe, nem beszél és nem is eszik. Arra a kérdésre, nem kellene kórházba vinni, azt felelték: fölösleges, titokban biztos eszik, mert akkor nem bírná. Két hét múlva azonban kiderült, hogy a lányt súlyos állapotban szállították kórházba, ahol mesterségesen táplálják. Itt hamar felépült, társaival is beszélgetett, és hangulata is javulni kezdett. De az otthonba visszakerülése után visszazuhant a némaságba.

Az 1997-es egészségügyi törvény kimondja, hogy a gondozottak személyes szabadságát csak akkor lehet korlátozni, ha saját testi épségüket vagy társaikat veszélyeztetik. Sajnos ezt Magyarországon nem mindenhol követik, több helyen azért alkalmazzák ezeket az eszközöket (például a hálós ágyat), hogy a beteg ne csavarogjon el. A vizsgált 52 intézményből 8 használ ilyen eszközt.