Vágólapra másolva!
A következő tanévtől az Oktatási Minisztérium több ponton is enyhítene a diákok túlzott iskolai terhelésén. A tárca a kevesebb több-elvét követve ettől azt reméli, a diákok jobban megtanulják a fontos dolgokat - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A minisztérium ezért 2003-tól el kívánja törölni azt a rendelkezést, amely két idegen nyelv tanítását írja elő - nyilatkozta a lapnak Magyar Bálint oktatási miniszter. A tárca vezetője szerint a gyakorlat azt mutatta, hogy az iskolákban heti két-három órában tanították a két nyelvet, így azonban a diákok egyiket sem tanulták meg rendesen. A tervek szerint ezért a második nyelvet akkor lehet majd tanítani, ha az elsőt heti öt órában oktatják, illetve azok számára, akiknek már van nyelvvizsgájuk. Az elképzelések szerint azokon az évfolyamokon, amelyeken négy évvel ezelőtt heti két és fél órával emelkedett az óraszám, visszaállítják az 1998 előtti órakereteket.

A tárca felülvizsgálja a kétszintű érettségi követelményeit is, amelyet egy jogszabály szerint 2005-től lehet letenni. Azonban nem kizárt, hogy az új vizsgát csak két lépcsőben 2005-ben, illetve 2007-ben vezetik majd be. A miniszter szerint a kétszintű érettségi vizsga kialakításakor túlzott követelményeket támasztottak: a kérdések között olyanok is szerepelnek, amelyek részben az egyetemi szigorlatok tételsorai közé valók. Alapvetően változtatni kell azon a szemléleten - fogalmazott a miniszter, hogy az iskolafokozatok előre tanítanak, azaz az általános iskolában középiskolai-, a középiskolákban pedig egyetemi követelményeket támasztanak.

(OS)