Jin-jang, sámán és kávézó az első magántemetőben

Vágólapra másolva!
Megnyílt az ország első magántemetője a Pest megyei Csömör közelében. A temető különleges szolgáltatásai közé tartozik, hogy a holttesteket nem koporsóban, hanem halotti lepelben hamvasztják. A kegyhely nyitott az ügyfelek kezdeményezéseire, így ha valaki azt szeretné, hogy ősi rítusok szerint búcsúztassák rokonát, ismerősét, akkor a temető kész arra is, hogy sámánt szerezzen a szertartásra. A hozzátartozókat pedig a búcsúztatás előtt, közben vagy után halk zeneszó és egy hangulatos kávézó is várja.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Kedvencek temetője Fotók: Barakonyi Szabolcs

A Pest megyei Csömör közelében megnyílt az ország első magántemetője, amely számos újítást hoz a hazai temetők egyhangú világába. A kegyhelyet az [origo] munkatársainak bemutató Angyal Eleonóra projektigazgató a következőképp foglalta össze filozófiájuk lényegét: "Mi nem temetünk, hanem megoldunk egy problémát." A luxustemető elnevezés ellen határozottan tiltakozó igazgató szerint az volt a szándékuk, hogy egy nyitott, úgynevezett spirituális kegyhelyet hozzanak létre. Ezt azzal is jelezni kívánták, hogy a bejárathoz - más temetők gyászos felirataival ellentétben - a következő talányos feliratot helyezték el: "Magunkban hordozzuk azokat a csodákat, melyeket odakint keresünk."

Kereszt helyett jin-jang

A különlegességek közé tartozik, hogy a temetőben egyetlen keresztet sem látni, annak ellenére, hogy a kegyhelyet katolikus, református és evangélikus papok is felszentelték. A projektigazgató elmondta, a katolikus pap meg is jegyezte, hogy legalább egy keresztet elhelyezhettek volna a temetőben. A szentelésre egyébként meghívtak egy buddhista papot is, ő azonban családi problémák miatt nem tudott részt venni az eseményen. Pedig keleti szimbólumokból nincs hiány, a sírhelyeket például egy jin-jang jel köré rendezték el. Újdonság a temető építményeinek és a kert elrendezésének körkörös formái is. Angyal Eleonóra elmondta, az építkezésnél fontos szempont volt, hogy tartsák magukat a spirális formákhoz, ezzel ugyanis azt akarják sugallni, hogy semmi sem fejeződik be. A projektigazgató szerint ugyanis ma senki sem tudja teljes bizonyossággal állítani, hogy mi történik a halál után.

Forrás: ORIGO
Beszállás a liftbe

A magántemető nemcsak filozófiájában, de szolgáltatásaiban is számos újítást kíván bevezetni. Ezek közé tartozik az a vadonatúj hamvasztási eljárás, amelynek lényege, hogy a holttestet nem koporsóban, hanem halotti lepelben hamvasztják el. A halottat nem érik közvetlenül a lángok, a test ugyanis a 800-1000 fokon izzó kemencében így is elhamvad.

Külön érdekesség, hogy a holttest egy liften keresztül jut el a hamvasztóba. A ravatalozóban még minden a hagyományos módon történik: a hozzátartozók szertartás és halk zene kíséretében búcsút vesznek az elhunyttól. Ezt követően azonban a holttest a ravatalról a mélybe ereszkedik, ahonnan egy lift viszi át a hamvasztó helyiségbe. A hamvasztás 40-50 percet vehet igénybe, a gyászolók azonban addig átfáradhatnak a temető kávézójába.

Preventív megoldások

Az ügyfelek természetesen nem csupán a hamvasztásos eljárást vehetik igénybe - bár mint az [origo] megtudta, leginkább erre van kereslet -, hanem a hagyományosabbnak számító koporsós temetést is. A különböző típusú és árfekvésű - 40 és 70 ezer forint közötti - koporsókból a helyszínen is lehet válogatni. Angyal Eleonóra szerint egyébként célszerű, ha az ügyfelek előre - tehát még a haláleset bekövetkezte előtt - tájékozódnak a lehetőségekről. A projektigazgató úgy véli: jobb megelőzni a bajt, mert akkor nem a legnagyobb fájdalom és kétségbeesés idején kell intézkedni a temetésről.

A legolcsóbb megoldás az, ha a hamvasztás után hazavisszük a hamvakat, így ugyanis nem kell bérleti díjat fizetni a sírhely bérletéért. Angyal Eleonóra szerint ettől a legtöbb ember idegenkedik, és nem szívesen viszi haza a hamvakat tartalmazó urnát, hanem inkább a temető területén helyezi el. Valamivel drágább megoldás, ha a temetőben bérlünk helyet az urnának, leginkább azonban akkor verjük költségekbe magunkat, ha koporsós temetést kérünk. Angyal Eleonóra elmondta, nem felelnek meg a valóságnak azok a hírek, miszerint a magántemető jóval magasabb árakat szabna, mint a konkurencia. A projektigazgató közölte, az alapszolgáltatásokat ők is ugyanolyan áron biztosítják, mint más temetők. Egy sírhely 99 évre szóló bérlése például 200 ezer forintba kerül, az igazgató szerint azonban ezért máshol is hasonló árat kell fizetni.

A magántemető nyitottságára jellemző, hogy az [origo] kérdésére, miszerint mi történik, ha valaki sámánok segítségével, különleges szertartások közben szeretne búcsút venni a földi világtól, a projektigazgató közölte: nem zárkóznak el az ilyen kérések elől sem. Sőt, ha az ügyfél nem tud sámánt keríteni, akkor segítséget nyújtanak a kereséshez. Angyal Eleonóra szerint is az az egyik céljuk, hogy helyet biztosítsanak az elfeledett ősi szertartásoknak.