Megmenekültek a magyar lányok Ciprusról

Vágólapra másolva!
A magyar nagykövetség segítségével menekült el Ciprusról kedden öt magyar táncosnő. A lányokat könnyű, nyaralással egybekötött munkára toborozták a szigetre.
Vágólapra másolva!

Limassolban, egy főleg helyiek által látogatott bárban dolgoztak azok a magyar táncosnők, akiket eredetileg nyári munkára toboroztak Ciprusra, de kedden sikerült megszökniük - írja a Népszabadság.

A szigeten ugyanis hamarosan kiderült, hogy prostitúcióra akarják őket kényszeríteni. Egy lokál fölötti szobában bezárva tartották őket és kamerákkal figyelték meg őket. A ciprusi munkaadó éheztette a lányokat, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket, ha a szerződés lejárta előtt távoznának.

A lányoknak végül úgy sikerült elmenekülniük, hogy a munkavállalási engedély elintézéséhez rövid időre visszakapták korábban elvett útleveleiket. Ezt kihasználva léptek kapcsolatba a magyar követséggel, és egy magyar diplomata segített nekik megszervezni a szökést Ciprusról.