Kormánypárti nem az MTV kuratóriumának beszámolóira

Vágólapra másolva!
A kormánypárti képviselők nem hajlandók elfogadni a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának az előző parlamenti ciklus idején készült beszámolóit. Az MSZP és az SZDSZ azzal magyarázza döntését, hogy szerintük az elmúlt négy évben törvénytelenül működött a kuratórium. A beszámolók elfogadásáról folytatott heves parlamenti vitában szóba került Medgyessy Péter nevelt lányának az MTV-hez fűződő kapcsolata is.
Vágólapra másolva!

A kormánypártok azt javasolják, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 1997-2001. évi beszámolói közül a parlament ne fogadja el azokat, amelyek előző parlamenti ciklus időszakában végzett kuratóriumi tevékenységről szólnak. Pető Iván, a kulturális bizottság SZDSZ-es elnöke a parlamentben kijelentette, az említett időszakban a kuratórium nem volt teljes, és nem létezett ellenőrző testület sem. Pető hozzátette, a kormánypárti képviselők utólag nem szentesíthetik a Magyar Televízió előző négy évét jellemző állapotot. Pető szerint nem szabad elfogadni egy olyan kuratórium beszámolóit, amely az elmúlt négy évben törvénytelenül működött.

Vígh Ilona, a kulturális bizottság fideszes tagja úgy vélte, súlyos hiba lenne, ha a kuratóriumi elnökség csonkasága miatt nem fogadná el a parlament a testület beszámolóit. Ugyanígy vélekedett a Fidesz vezérszónoka, Szalai Annamária is, aki közölte, hogy az Alkotmánybíróság határozata értelmében a csonka kuratóriumok működése törvényes volt. Az üzemben tartási díj eltörlését a képviselő alkotmányellenesnek nevezte, arra hivatkozva, hogy a médiatörvény még mindig tartalmazza a díjfizetés kötelezettségét.

MTV: Redforddal és Pálffyval a nézőkért/szorakozas/teve/20021030mtvredforddal.html

Kósa Ferenc MSZP-s politikus a fideszes képviselők állításaira reagálva kijelentette, hogy az előző ciklusban a kormányerők minimális parlamenti többségükkel visszaélve megakadályozták a közszolgálati médiumok törvényes működését, és a csonka kuratóriumok működtetésével a kirekesztés, a kisajátítás módszereit alkalmazták. A képviselő szerint az előző ciklus kormányzati képviselői veszélybe sodorták a kiegyensúlyozott tájékoztatást, ami árnyékot vetett Magyarország európai uniós csatlakozására is.

Lezsák Sándor MDF-es képviselő a kérdéses beszámolók elfogadásával kapcsolatban úgy fogalmazott: bármilyen szimpatikus lehet egy beszámoló, ha bizonyos érdekek azt diktálják, hogy azt ne fogadják el. A politikus elismerően szólt Bakó Lajos kuratóriumi elnök utóbbi években végzett munkájáról, amit véleménye szerint nehéz, hiszterizált helyzetben kellett végeznie.

Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa kijelentette, Orbán Viktor törvénytelen módon talált kiskaput a médiatörvényben. Úgy vélte, nem véletlen, hogy az idei európai bizottsági országjelentés is jelzi: "az előző kormány és Orbán Viktor jelenléte erőszakos és túlzott volt" a parlamenti választási kampány idején a közszolgálati televízióban. Újhelyi szerint a beszámolót azért nem szabad elfogadni, mert az elmúlt években a szakmaiság mélypontjára süllyedt a Magyar Televízió, és míg a volt miniszterelnök "megcsúfolta a demokrácia játékszabályait, ehhez a csonka kuratórium asszisztált".

Szalai Annamária (Fidesz) a kormánypárti képviselők állításaira reagálva kijelentette, szerinte nem számíthatott az előző kormány szócsövének az a Magyar Televízió, amely a "Kende nevű gyűlöletbeszéd-bajnoknak" és Tornóczky Anitának, a miniszterelnök nevelt lányának is adott megrendeléseket különböző műsorokra.

Szabó Zoltán MSZP-s képviselő ezzel kapcsolatban megjegyezte, a Szalai Annamária által megnevezett két személyt nem látta a televízió képernyőjén. Szabó hozzátette, Kende Péter és Tornóczky Anita cége nem politikai műsorokat gyártott a Magyar Televíziónak.

A vita végén Bakó Lajos, a Magyar Televízió Közalapítvány elnöke - aki az előző parlamenti ciklus idején kapta mandátumát - kijelentette: a televízió nem tud az év végénél tovább működni, ha nem kap megfelelő mennyiségű anyagi támogatást. Bakó már a parlamenti vita kezdetekor tartott felszólalásában kifogásolta az üzemben tartási díj eltörlését. Mint mondta, az állampolgároknak csekély megterhelést jelentő díj eltörlése miatt napi mintegy 20 millió forinttal csökkent a televízió bevétele. Bakó szerint az üzemben tartási díj eltörlésével megfosztják az állampolgárokat a tulajdonosi tudat kialakulásának lehetőségétől.