Juhos kaphatja Várhegyi mandátumát

Vágólapra másolva!
A XI. kerület leváltott polgármestere, Juhos Katalin a legesélyesebb Várhegyi Attila parlamenti mandátumára - derült ki a Fidesz országos elnökségének ülésén, ahol megütközéssel fogadták, hogy a fővárosi Fidesz-MDF listavezetője, Katona Kálmán az MDF-t választotta.
Vágólapra másolva!

Juhos Katalin, a XI. kerület leköszönő polgármestere a legesélyesebb arra, hogy megszerezze Várhegyi Attila parlamenti mandátumát - értesült az MTI a Fidesz elnökségének szerdai tanácskozását követően. Várhegyi Attila október elején mondott le képviselői mandátumáról, miután a Pest Megyei Bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az MTI úgy tudja, hogy a Fidesz országos választmányának elnöksége a hétvégén dönt a poszt betöltéséről. A jelöltek között van többek között Juhos Katalin mellett Koncz Ferenc, Kupper András és Rubovszky György is.

A Fidesz elnöksége megütközéssel fogadta Katona Kálmán fővárosi önkormányzati listavezető szándékát, hogy a budapesti közgyűlésben nem a Fidesz, hanem az MDF frakciójában kíván helyet foglalni. A Fidesz elnöksége elvárja, hogy az ügyet az MDF elnöksége is vizsgálja meg azon megállapodás alapján, amely a Fidesz és az MDF parlamenti frakciója között született arról, hogy egyik képviselőcsoportból sem lehet átülni a másikba.

Az elnökségi ülésen szóba került Áder János Fidesz- és Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető keddi találkozója, amelyet - az MTI értesülése szerint - a szocialista politikus kezdeményezett a költségvetés tárgyalása kapcsán.