Újra járható a Bartók Béla út

Vágólapra másolva!
Ismét teljes hosszában járható a Bartók Béla út a fővárosban. A keddi forgalomba helyezést követően a Gellért tér és a Tétényi út között korlátozás nélkül közlekedhetnek az autósok. A főpolgármester elmondta: decemberre elkészülnek a díszburkolattal ellátott járdák, és befejeződik a parkosítás is.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOKedden átadták a forgalomnak teljes hosszában a felújított Bartók Béla utat. Demszky Gábor főpolgármester elmondta: a faltól falig tartó, teljes körű rekonstrukció során nemcsak a korábbi kockaköveket cserélték aszfaltburkolatra, de az útvonal mentén kicserélték a közművezetékeket is, valamint új, gumiba ágyazott síneket fektettek le. Várhatóan december elejére elkészülnek a díszburkolattal ellátott járdák, befejeződik a parkosítás és az új padok kihelyezése is.

A kertészeti munkák a napokban kezdődnek, a Bartók Béla út környékén több mint 700 új fát ültetnek, és a Gellért térnél új füves-virágos parkot is kialakítanak. A főpolgármester köszönetet mondott annak a 47 cégnek és több mint 400 embernek, amelyek, illetve akik részt vettek a nyár eleje óta tartó munkálatokban. A majdani 4-es metró vonalán a beruházással összefüggő felújítási program összköltsége mintegy 13 milliárd forint. A munkálatok januártól augusztusig a Móricz Zsigmond körtér, valamint a Bocskai út és a Fehérvári út kereszteződése között folytatódnak, utóbbinál, a metró tervezett állomása felett, az új piac mellett, egy aluljárót is építenek.

Fotó: Barakonyi Szabolcs