Több száz viharkár-bejelentés a biztosítóknál

Vágólapra másolva!
Az Allianz Hungária Biztosítóhoz az elmúlt két napban közel 800 bejelentés érkezett a szélvihar okozta károk miatt. Elsősorban háztetők és autók sérültek meg a hatalmas szélben.
Vágólapra másolva!

Az Allianz Hungária Biztosító Rt.-hez az elmúlt két nap szélviharai által okozott károkról kedd délig közel 800 bejelentés érkezett, és hétfő estig az összesített kárérték megközelítette a 20 millió forintot. A biztosító már megkezdte a károk kifizetését. A károk legnagyobb része az ingatlanokban keletkezett, ezen belül is a tetők, kerítések és nyílászárók rongálódtak meg.

A gépkocsik sérüléseit jellemzően leeső tárgyak, például faágak, tetőcserepek okozták, de előfordult az is, hogy egy tizedik emeletről lezuhanó ablakszárny esett a parkoló autóra. Az ilyen típusú károk esetében a gépjármű-tulajdonosoknak első lépésben az ingatlanok fenntartóit kell megkeresniük azért, hogy azok felelősségbiztosítása terhére rendezzék a kárt. Ha ez valami okból nem bizonyul járható útnak, akkor saját casco biztosításukra rendezhetik a kárt. A biztosító tapasztalatai szerint az ilyen típusú autókárok rendezése 99 százalékban a casco biztosítás terhére történik, mivel nagyon nehéz bizonyítani a felelősséget.