250 milliós kár a kunszentmiklósi tűzben

Vágólapra másolva!
Az előzetes becsléseknél jóval nagyobb, 250 milliós kár keletkezett a hajnalban leégett kunszentmiklósi textilüzemben. A szakértői vizsgálatok szerint nem gyújtogatás okozta a tüzet.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg feltételezett 100 millióval szemben legalább 250 millió forint kár keletkezett a Kunszentmiklóson kedden hajnalban leégett textilüzemben. Péntek József tűzoltó őrnagy, tűzvizsgáló elmondta: hajnali négy óra előtt munkavégzés közben csaptak fel a lángok. A dolgozók elkezdték az oltást, de azután a mérgező füstgázok miatt kimenekültek. Személyi sérülés nem történt.

A leégett épület, a benne lévő berendezések, gyártósorok, félkész és kész alapanyagok teljesen megsemmisültek, a becsült kárérték meghaladja a 250 milliót. A tűz okait szakemberek bevonásával vizsgálják. A szándékosság az eddigi vizsgálatok szerint kizárható.