A romaügyi államtitkár eddig csak szervezkedett

Vágólapra másolva!
Teleki László romaügyi államtitkár hétfőn számolt be eddigi tevékenységéről. Ebből kiderült, hogy az államtitkár eddig elsősorban szervezkedéssel töltötte idejét, rövid távon érzékelhető döntéseket eddig nem hozott. Kinevezések és kormányhatározatok előkészítésével, szervezeti és adminisztratív kérdésekkel foglalkozott.
Vágólapra másolva!

Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi államtitkára hétfőn ismertette az államtitkársága által eddig eddig elért eredményeket. Ebből kiderült, hogy elsősorban adminisztratív kérdésekkel foglalkozott: az eredmények között a minisztériumi roma referensek kinevezéséről, a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság megreformálásáról szóló kormányhatározatok előkészítését említette. Emellett fontos eredményként említette, hogy átvették a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivataltól a PHARE-integrációs programokat, az államtitkársághoz került a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány felügyelete is. Közölte azt is, hogy napokon belül a miniszterelnök vezetésével megalakul a Romaügyi Tanács.

Az államtitkár az [origo] kérdésére - milyen konkrét, problémás, a romákat érintő ügyekben léptek fel eddig - azt mondta, hogy szerinte Pakson sikeresen léptek fel a bedőtanyai romák érdekében, akiknek az önkormányzat lebontatta életveszélyessévált házait, a környező települések lakói azonban megakadályozták, hogy házakat vásároljanak. Teleki szerint ebben az esetben sikerült javítani a romák lakhatási körülményein, telkeket adtak át ingyenesen a romáknak, emellett központi támogatásból tudtak venni a helyi romáknak egy kisbuszt, ami megkönnyíti a munkába és iskolába járást.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben milyen kézzelfogható, a társadalom nagy része által is érzékelhető lépéseket tesz az államtitkárság a romákkal kapcsolatos előítéletek felszámolása, a roma munkanélküliség csökkentése érdekében, Teleki lényegében megismételte korábbi nyilatkozatait, amelyek az eddigi kormányhatározatokról szóltak. E szerint ilyen látható eredmény szerinte a cigány tanulóknak járó megemelt ösztöndíj, a Romaügyi Tanács létrehozása és az is, hogy a romakérdéssel a Nemzeti Fejlesztési Terv több fejezetében is foglalkoznak.

Azzal kapcsolatban, hogy több álkisebbségi is bekerült kisebbségi önkormányzatokba, Teleki azt mondta: meg kellene változatni a kisebbségi önkormányzatok választásával kapcsolatos jogszabályokat. Szerinte nem egy napon kellene a települési és a kisebbségi önkormányzatokat választani, így - Teleki szerint - már csak a kisebbségekhez tartozók vennének részt a kisebbségi önkormányzati választásokon.

Farkas Flórián, a Lungo Drom vezetője a romákkal kapcsolatos ügyek miatt a nyilvánosságon keresztül tett fel kérdéseket Teleki Lászlónak. Farkas azt szeretné tudni, van-e a kormánynak átlátható, a cigányság élethelyzetének valós javítására alkalmas koncepciója, s ha igen, az miért nem közismert. Emellett Farkas a középtávú roma cselekvési programot is szeretné megismerni.

Teleki sajtótájékoztatóján azt mondta, nem érti, hogy Farkas miért a sajtón keresztül üzenget, amikor az államtitkárság minden eddigi előterjesztését megküldte az Országos Cigány Önkormányzatnak (amelynek Farkas Flórián az elnöke), ezért nem érti az okát, hogy Farkas miért nem ismeri az államtitkárság tevékenységét, terveit. Közölte: az OCÖ egyik előterjesztésükre sem küldött választ.