Kudarcba fulladt a koalíciós tárgyalás

Vágólapra másolva!
Nem sikerült személyi kérdésekben megállapodnia az MSZP és az SZDSZ fővárosi frakciójának hétfőn. Így nem dőlt el Atkári János szabad demokrata pénzügyi főpolgármester-helyettes sorsa, akit az MSZP szívesen lecserélne, valamint az sem, hogy Gy. Németh Erzsébet kap-e főpolgármester-helyettesi posztot.
Vágólapra másolva!

A hétfői egyeztetés eredménytelensége miatt kedden is összeül az SZDSZ és az MSZP tárgyalódelegációja a fővárosi koalíció ügyében. Korábban mindkét fél optimistán úgy nyilatkozott, hogy biztosan meg tudnak állapodni.

Megyegyezés csupán arról született, hogy mely bizottságok elnöki posztját engedik át az ellenzéknek. Eszerint összesen nyolc elnököt adhat az ellenzék, a jogi, az informatikai, a közbeszerzési, az összeférhetetlenségi, a várostervezési, a foglalkoztatási, a kisebbségi és vallásügyi, valamint a pénzügyi ellenőrző bizottság élére.

Annyi már biztosra vehető - mondta az [origo]-nak Bőhm András, az SZDSZ elnöke -, hogy lesz ötödik főpolgármester-helyettesi poszt. Arról azonban továbbra sem született megállapodás, hogy ezt a posztot Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője tölti-e be. Nem született döntés Atkári János eddigi pénzügyi főpolgármester-helyettes sorsáról sem. Az ő posztját az MSZP szeretné megszerezni, azonban az SZDSZ szerint nincs szükség változtatásra.

Szerdán az ellenzékkel is egyeztet a fővárosi SZDSZ és MSZP a bizottsági helyekről.