Vágólapra másolva!
Az MSZP országos választmánya - az október 23-i események kapcsán - javasolja a kormánynak, fontolja meg, hogy a büntető törvénykönyv módosításával büntethetővé váljon az uszítás és a gyűlöletkeltés. Erről Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke beszélt a testület szombati ülését követően. Kovács László pártelnök szerint az MSZP elégedett az önkormányzati választások eredményével, de nem önelégült.
Vágólapra másolva!

Jánosi György a választmányi ülésen elmondta: a választmány értékelte az önkormányzati választások eredményét, és a legfontosabb tennivalóknak a helyi programok megvalósítását, a társadalmi béke helyreállítását és a választási eredmények jobb- és baloldalon egyaránt végbemenő feldolgozását tartotta.

A választmányi elnök bízik abban, hogy az önkormányzati választás eredményeit a jobboldal is feldolgozza, és visszatér a demokratikus parlamenti politizáláshoz. A politikus reményét fejezte ki, hogy közösen tudnak elhatárolódni az október 23-án történtektől.

Kovács László MSZP-elnök értékelése szerint a szocialista párt 13 éves működésének legnagyobb sikerét érte el az önkormányzati választásokon. Hozzátette: a mostani szavazás megerősítette az áprilisi választások eredményét.

Úgy vélte, a szocialista párt értékrendje vonzó értékrend, a benne megfogalmazott szociáldemokrata alapértékek megfelelnek a francia forradalom "szabadság, egyenlőség, testvériség" hármas jelszavának.

Az MSZP kampányát értékelve Kovács László kiemelte: bevált az úgynevezett kitelepülés módszere, azaz a jelöltek személyes jelenléte az utcákon, köztereken. Hangsúlyozta: a választmány elégedett a választási eredménnyel, de nem önelégült. Kovács László szavai szerint az MSZP már most megkezdte a felkészülést a 2006-os választásokra.