3 tonna kolbász készült a csabai kolbászfesztiválon

Vágólapra másolva!
A csabai kolbászfesztivál szombati kolbászkészítő versenyén 260 csapat, 2600 kilogramm húsból, illetve a fűszerekből, összesen közel 3 ezer kilogramm kolbászt készített. A Békéscsabai Sportcsarnokban megrendezett viadalon minden csapat 10 kiló hússal gazdálkodhatott. A rendezvényen idén is részt vett Orbán Viktor volt miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

A kolbászkészítő verseny győztese a Buka Tamás, Csarnai János és Gyucha János összetételű 176-os számú csapat lett. Az első helyezett 50 ezer forintot, Prekop János keramikus alkotását és egy kés készletet vehetett át. A kolbászgyúrás, majd töltés szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött és minden csapat 10 kilogramm húst használhatott fel. A versenyen az idén is számos ismert személyiség vett részt köztük Orbán Viktor, volt miniszterelnök, aki kijelentette: mindaddig részt vesz a rendezvényen, amíg befér a csapatba.

Az indulók között volt Arnold Mihály dandártábornok, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetője, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Dunai Péter, az MKIK főtitkára, Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára. Részt vett a versenyen Janikovszky Éva, író és Janikovszky János, akik a Móra Könyvkiadó vezérigazgatójával Cs. Tóth Jánossal indultak egy csapatban. A verseny ezúttal is nemzetközi volt, érkeztek csapatok Szlovákiából és Romániából, sőt asztalhoz állt egy Kanadában élő magyarokból álló gárda is.