Újabb kétes honvédségi ingatlancsere

Vágólapra másolva!
Semmissé tennék azt a csereszerződést, amelyet még a honvédelmi tárca előző vezetése kötött az áprilisi választások előtt - tudta meg a Népszabadság. A cég 135 millió forintért jutott hozzá a 107 hektáros külterülethez, amelynek belterületté nyilvánítása után 4-6 milliárdra nőne az értéke.
Vágólapra másolva!

Jogászok vizsgálják a Miniszterelnöki Hivatalban, hogy semmissé nyilvánítható-e az a szerződés, amely alapján elcseréltek egy törökbálinti volt honvédségi ingatlant, az állam számára előnytelen feltételekkel.

A Népszabadság birtokába jutott dokumentum szerint Szabó János vezetésével a honvédelmi tárca a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tulajdonában lévő 107 hektáros törökbálinti területet elcserélte nyolc XV. kerületi lakásra, még az áprilisi választások előtt. A tárca nem tulajdonosa, csak vagyonkezelője a kincstári ingatlannak, így nem cserélhette volna el. Az új tulajdonos, a szerződéskötéskor mindössze 20 ezer forintos tőkét jegyző Fennsík Bt. A minisztérium állítása szerint a hivatásos katonák lakásgondjainak enyhítése érdekében történt a csere.

A hivatalos értékbecslés szerint az ingatlan 122 milliót ér, a cserébe kapott lakások értéke azonban 135 millió forint. A külterületi ingatlant, négyzetméterenként alig több, mint 100 forintra értékelték. Ha viszont az önkormányzat belterületnek minősítené, akkor az ingatlanok négyzetméterára 6000-7000 forintra emelkedne, és a 122 milliós terület értéke 4-6 milliárdra nőne.

A minisztérium szintén semmisnek tekinti az a szerződés, amelyet a tárca előző vezetése akkor kötött, amikor már ügyvezetőként működött a kormány. A május 22-i dokumentum alapján létrejött ingatlancsere több szempontból is jogszabálysértő. A kormányváltás előtt néhány nappal kötött szerződéssel 900 millió forintot veszített volna a magyar állam.