Törvénymódosítás a családon belüli erőszak ellen

Vágólapra másolva!
A családjogi törvény módosítását tervezi Bárándy Péter igazságügyi miniszter a családon belüli erőszak megfékezése érdekében. A módosítás után bevezetnék a távolságtartás intézményét, vagyis az erőszakoskodó családtagnak meg lehetne tiltani, hogy rokonai közelébe menjen.
Vágólapra másolva!

Az igazságügyi miniszter módosítaná a családjogi törvényt a családon belüli erőszak megfékezése érdekében, a büntetőjog szigorítását, az erőszakos bűncselekmények szigorúbb büntetését azonban nem tervezi. A családjogi törvény módosítása után bevezetnék a távolságtartás intézményét, vagyis az erőszakoskodónak meg lehetne tiltani, hogy családja közelébe menjen. A távolságtartás intézménye még nincs pontosan kidolgozva, de lakhelyelhagyási tilalommal járna - mondta az igazságügyi miniszter. Emellett jövőre létrejön egy ingyenes jogvédő hálózat, amely - a miniszter szerint - segíthet a probléma megoldásában.

A családon belüli erőszak nem magánügy/noilapozo/lelekbuvar/20011107acsaladon.html

Morvai Krisztina büntetőjogász elmondta: 21 ezer aláírás gyűlt össze a családon belüli erőszak ellen. Az aláírók kormányzati lépéseket sürgetnek a probléma megoldására. "Jelenleg minden harmadik napon meghal valaki a családon belüli erőszak miatt, úgy, hogy sem az állam, sem a szomszédok, ismerősök nem tesznek ellene semmit" - mondta Morvai Krisztina, az aláírásgyűjtő akció egyik szervezője.

Menedékházak felállítását szorgalmazza a Habeas Corpus civil szervezet, ahol mindenki meghúzódhat, akinek erőszak miatt el kell hagynia otthonát. Jelenleg több minisztériummal is tárgyalnak, hogy támogassák a menedékházak létrejöttét. Emellett kampányt kezdenek, hogy változzon a szemlélet, az emberek merjenek a hatóságokhoz fordulni, ha erőszak éri őket családon belül.