Megszüntették a nyomozást Orbán Győző ügyében

Vágólapra másolva!
Megszüntették a nyomozást a volt miniszterelnök édesapja ellen tavasszal tett feljelentés ügyében. A Magyar Hírlap fotóriportere azért jelentette fel Orbán Győzőt, mert földhöz vágta a riporter több mint egymilliós kameráját.
Vágólapra másolva!

A Bicskei Rendőrkapitányság megszüntette a nyomozást egy Orbán Győző ellen tett feljelentés ügyében, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján "bűncselekmény nem volt megállapítható" - közölte pénteken a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. R. Szabó Ágnes elmondta: a volt miniszterelnök édesapját az egyik napilap fotóriportere jelentette fel, mert május 17-én közterületen felvételeket akart készíteni Orbán Győző bányájáról, de a bányatulajdonos elvette és földhöz vágta a fényképezőgépét. A kamerában a márkaszerviz németországi szakértője szerint 186.500 forint kár keletkezett. Az igazságügyi fizikus szakértő nem tudott egyértelműen állást foglalni abban, hogy a gép leesés, vagy ledobás következtében rongálódott meg.

Az eljárás során a történtekről eltérően nyilatkozott a sértett és a gyanúsított, s nem vezetett eredményre a szembesítés és a bizonyítási kísérlet sem. A rendőrség szerint az eljárást érdemben befolyásoló, újabb fejlemény nem várható az ügyben, a rendelkezésre álló adatok alapján pedig a bűncselekmény nem volt megállapítható, ezért a hatóság a rongálás és garázdaság miatt Orbán Győző ellen indított nyomozást megszüntette.