Lamperth: előírás alapján motozták meg a Millenáris volt vezetőjét

Vágólapra másolva!
Kontrát Károly fideszes képviselő az azonnal kérdések és válaszok órájában Lamperth Mónika belügyminisztert faggatta a Millenáris Kht. volt igazgatójának motozásáról. Lamperth szerint a rendőrök egy hatályos rendelet szerint jártak el.
Vágólapra másolva!

Kontrát Károly "az ötvenes évekre emlékeztető eljárásként" minősítette, hogy Berkecz Máriát, a Millenáris Kht. volt igazgatóját állítása szerint ruhátlanul megmotozták, zárkájában pedig nem hagyták aludni. Kontrát azt kérdezte, Magda Marinkót, Tasnádi Pétert és a whiskys rablót is hasonló eljárásnak vetették-e alá.

A belügyminiszter válaszában közölte: "nem a nőről, hanem az őrizetesről" van szó. Szerinte a Millenáris volt igazgatóját egy korábbi BM-rendelet alapján motozták meg. Hozzátette: természetesen lehetőség van vizsgálat indítására, ha esetleg jogsérelem történt.

Kontrát azon kérdésére, hogy indult-e eljárás az ügyben, Lamperth azt mondta: utánanééz az ügynek.