Még nem dőlt el Gy. Németh posztja

Vágólapra másolva!
A budapesti MSZP hétfőn azt javasolta a fővárosi SZDSZ-nek, hogy péntek délelőtt kezdjenek hozzá a koalíciós tárgyalásokhoz. Az SZDSZ kedd délutáni frakcióülésén alakítja ki álláspontját. A kampányban még egyértelműnek tűnt, hogy az SZDSZ is támogatja Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettessé választását, most azonban nem adnak konkrét válaszokat a személyi kérdésekre.
Vágólapra másolva!

"Mindenképpen koalíciót szeretnénk" - mondta az [origo]-nak Lénárt László, a budapesti MSZP ügyvezető alelnöke, hozzátéve: erről hétfői levelükben biztosították az SZDSZ-t. A szabad demokraták kedd délutáni frakcióülésükön döntenek arról, hogy mit válaszoljanak a péntek délelőtti egyeztetést javasló levélre.

Lénárt szerint a programok egyeztetése az elsődleges, így személyi javaslatokról egyelőre nem beszél. Csupán annyit mondott, hogy az első egyeztetéseken javaslatot tesznek a kerületekkel való együttműködéssel és a fővárosi vezetés struktúrájával kapcsolatban, ezeken a területeken ugyanis az SZDSZ-től eltérő elképzeléseik vannak.

Lénárt úgy látja, hogy a frakció-létszámból - az MSZP-nek 4-gyel több, vagyis 24 mandátum jutott, az SZDSZ-nek 16, ez kettővel kevesebb, mint 4 éve - nem következik automatikusan, hogy hangsúlyosabb szerepet kívánnának betölteni a városvezetésben. Szerinte, mivel az SZDSZ adja a főpolgármestert, Demszkyéknek kell meghatározni, hogy mely területeken kívánnak főpolgármester-helyetteseket állítani. "Előadjuk majd az elvárásainkat, egyes kérdésekben kompromisszumot kötünk, más kérdéseket illetően viszont kölcsönösen nem fogadjuk el egymás javaslatát, de attól még működni fog a koalíció" - állítja a budapesti alelnök. Hozzátette: azért reméli, hogy egyenrangú partnerekként irányítják a jövőben a fővárost.

Több napilap szerint az MSZP több főpolgármester-helyettesi posztot szeretne betölteni, illetve szívesen irányítanák a pénzügyi területeket. A Népszava szerint elképzelhető, hogy ezt a területet szánnák Gy. Németh Erzsébetnek. Lénárt ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: Demszky Gábor többször is kinyilvánította, hogy Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes lesz.

A választások óta azonban az SZDSZ már nem beszél ilyen egyértelműen Gy. Németh szerepéről. Már az első nyilatkozatokban is csak úgy fogalmazott Demszky, hogy a személyi kérdésekről majd a koalíciós tárgyalásokon döntenek. Az SZDSZ-frakció többi tagja is elzárkózik az egyértelmű nyilatkozatoktól, így Böhm András is, aki azt mondta az [origo]-nak: a frakcióülésükön nyilvánvalóan ez a kérdés is szóba kerül.