Hajdú-Biharban az MSZP, Debrecenben a Fidesz győzött

Vágólapra másolva!
A megyei közgyűlésben a szocialisták szerezték a legtöbb mandátumot, átvéve ezzel az irányítást. A legtöbb városban újra választották a régi polgármestereket, például Debrecenben ismét győzött a fideszes Kósa Lajos. Hajdúböszörményben viszont a baloldali jelölt átvette az MDF-estől a polgármesteri címet.
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe jóval kevesebb szervezet szerzett mandátumot, mint négy évvel ezelőtt. Kiesett a MIÉP, az FKGP és három civil szervezet. Az MSZP a korábbi 11 helyett most 21 képviselőt delegálhat, így övék lett a legnagyobb frakció. A Fidesz-MDF-Gazdakörök szövetség 14 tagú képviselőcsoportot alakíthat. Az SZDSZ kicsit javított korábbi pozícióján, kettő helyett három képviselőjük lesz. Először szerzett - egy - mandátumot az IPOSZ, és épp hogy képviseltetheti magát a korábbi négy helyett most csak egy befutóval a Hajdúvárosok Szövetsége nevű civil szervezet.

Debrecenben Kósa Lajos (61,85%) magabiztosan győzött másodszor is. Kósa a Fidesz alelnöke, 1990 óta országgyűlési képviselő, újraválasztását az MDF is támogatta. A városban egyébként is tarolt a jobboldali szövetség, az összes egyéni mandátumot a Fidesz-MDF jelöltjei szerezték meg.

Balmazújvároson megőrizte tisztségét Gál István SZDSZ-es polgármester, meggyőző, 78,28%-os fölénnyel. Az eredmény azért érdekes, mert az összes többi párt, így a Fidesz és az MSZP is Csörgő Gábor (21,72%) független jelöltet támogatta.

Berettyóújfalu sem váltott vezetőt, a korábban FKGP-KDNP jelöltként befutó Szeifert Ferenc (52,43%) ezúttal függetlenként is nyerni tudott.

Hajdúböszörmény viszont azon kevés települések egyike, ahol leváltották az újrainduló polgármestert. Lázár Imre (28,47%), eddigi MDF-es polgármester kénytelen távozni, mert Kuthiné Juhász Ildikó (47,84%) lett a befutó. Kuthinét négy párt - MSZP-SZDSZ-Centrum-Agrárszövetség - és négy civil szervezet is támogatta.

Hajdúhadházán a független Béres László (58,18%) megőrizte polgármesteri székét, épp úgy mint a szintén független Hamza Gábor (62,2%) Hajdúsámsonon.

A korábban a Hajdúnánásért Tevékenykedők Független Egyesülete jelöltjeként győztes Éles András ezúttal az MSZP támogatását is elfogadta, de így is csak 158 szavazattal tudta legyőzni a független Török Istvánt.

Hajdúszoboszlón maradt Sóvágó László a polgármester (64,38%), őt a Fidesz-MDF szövetség támogatta. Püspökladányban pedig a négy éve függetlenként, most pedig szocialistaként befutó Molnár László győzött.