Kormánypárti jelölt győzött Sopronban

Vágólapra másolva!
A szavazatok több mint felével győzött Walter Dezső, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje Sopronban.
Vágólapra másolva!

A választásokon először induló, autókereskedéssel foglalkozó Walter Dezső győzött a soproni polgármester-választáson, 52%-ot kapott. Az eddigi polgármestert adó Szövetség Sopronért Egyesület jelöltje, Szekeres Csaba csak a harmadik helyen végzett, 16,6%-kal. A második Molnár Ágnes lett, a Fidesz-MDF-MDNP-MKDSZ-KDNP közös jelöltje 28%-kal. A MIÉP-es Kovács Kálmán 1,7%-ot, a független Friedl László nem egészen 1%-ot kapott.