Baloldali előny Hevesben

Vágólapra másolva!
Enyhe baloldali fölény lesz a hevesi közgyűlésben. Az MSZP-frakció lesz a legnagyobb 23 képviselővel. A jobboldali pártszövetségnek 12 képviselője lesz. A megye nagyvárosait viszont kivétel nélkül baloldali polgármesterek irányíthatják majd.
Vágólapra másolva!

A 40 közgyűlési hely közül a jelenlegi állás szerint 23-at az MSZP, 12-t a Fidesz-MDF-MKDSZ, illetve a Heves Megyei Kisgazdák és a Heves Megyei MAGOSZ jelöltjei kaphatnak. Várhatóan 1 helyet szerez az SZDSZ, 2-t a Nyugdíjasok Választási Egylete és 2-t az Összefogás Heves megyéért. Ezzel az MSZP jelentősen javított négy évvel ez előtti eredményén: 1998-ban mindössze 13 helyet szereztek a szocialisták a megyei közgyűlésben. Nem tudta viszont megtartani közgyűlési helyeit az FKGP és a Munkáspárt.

A megye nagyvárosaiban megmaradt a baloldali fölény. Egerben Nagy Imre, a város jelenlegi polgármestere, az MSZP-SZDSZ jelöltje a szavazatok kétharmadának megszerzésével megőrízte polgármesteri posztját. Nagy a szavazatok 61,72 százalékát kapta. Löffler Erzsébet, a Fidesz-MDF-MKDSZ jelöltje 36,07, Vasas Joachim, a Munkáspárt jelöltje pedig 2,21 százalékot szerzett. Nagy a szocialista párt egri parlamenti képviselője, 1998 óta a város polgármestere. Négy éve párton kívüli jelöltként, az MSZP és az SZDSZ támogatásával győzött a polgármester-választáson.

Gyöngyösön Hiesz György, az MSZP-SZDSZ jelöltje a szavazatok 65,08 százalékának megszerzésével lett a város polgármestere. Hiesz Székács Györgyöt, a Fidesz-MDF-MKDSZ, illetve a Lokálpatrióta Egyesület és a Heves megyei Kisgazdák jelöltjét előzte meg, aki 29,28 százalékot szerzett. A harmadik Kelemen Márta miépes jelölt lett, aki a szavazatok 5,64 százalékát kapta. A városnak Szabó Gyula személyében baloldali polgármestere volt az elmúlt ciklusban is.

Hatvanban az MSZP-s Érsek Zsolt győzött 44,72 százalékkal. A második az Összefogás Hatvanért Egyesület jelöltje, Zavarkóné Hargitai Katalin lett 20,49 százalékkal. A Fidesz-MDF-MKDSZ jelöltje, Szinyei András csak a harmadik helyet tudta megszerezni 19,52 százalékával. Érsek a szintén szocialista Farkas Kálmánnét váltja a polgármesteri székben. Az új polgármester szocialista országgyűlési képviselő. A parlament versenysport és létesítmény albizottságának elnöke.

Hevesen megőrízte polgármesteri székét a szocialista Kontra Gyula, aki a szavazatok 58,9 százalékát szerezte meg. Török János, a Fidesz-MDF-KDNP jelöltje 41,1 százalékot szerzett.