Vágólapra másolva!
Havas Henriket becsületsértés miatt megrovásban részesítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az ismert újságíró ellen Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője kezdeményezett magánvádas büntetőeljárást. Havas korábban szellemi sérültnek nevezte Grespiket.
Vágólapra másolva!

Kétrendbeli becsületsértés miatt megrovásban részesítette Havas Henriket a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön kihirdetett nem jogerős végzésében. A magánvádas büntetőeljárást Grespik László ügyvéd, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője kezdeményezte Havas ellen. Grespik az ismert újságíró két tavalyi kijelentése miatt tett feljelentést. Havas a Satelit TV egyik telefonos műsorában azt üzente Grespiknek: "ha találkozunk, seggbe foglak rúgni". A másik kifogásolt megfogalmazás a Mai Lap című újságban jelent meg. Eszerint az újságíró Grespik Lászlót nem tartja úriembernek, de mint jó keresztény, megbocsát neki, hisz Jézus is az kérte híveitől, bocsássanak meg a szellemi sérülteknek.

Az elsőfokú bíróság megrovás alkalmazása mellett megszüntette a büntetőpert. Havas Henrik tudomásul vette a végzést, Grespik László azonban súlyosbításért, pénzbüntetés kiszabásáért fellebbezett. Így a becsületsértési ügy a Fővárosi Bíróságon folytatódik.