Teljes lesz a jövő heti EU-négypárti

Vágólapra másolva!
A Fidesz - Magyar Polgári Párt is részt vesz az európai uniós csatlakozással kapcsolatban a jövő hétre összehívott négypárti egyeztetésen. Erről szerdán döntött a párt elnöksége. Így mind a négy párt képviselteti magát a megbeszélésen. A hétfői egyeztetésen csak a két kormánypárt képviselője volt jelen.
Vágólapra másolva!

Hétfőn a Fidesz és az MDF azért nem vett részt az egyeztetésen, mert csak aznap reggel kapták kézhez a kormány alkotmánymódosító javaslatát, és azt mondták: így nem tudtak kellőképpen felkészülni. Bárándy a megbeszélést pénteken összehívta, a normaszöveg azonban ekkor még nem volt kész. Az MDF ugyanakkor már aznap jelezte, hogy egy későbbi időpontban nem zárkózik el az egyeztetéstől. A Fidesz azonban eddig nem nyilatkozott a kérdésről. Végső döntésüket a szerdai elnökségi ülésen hozták meg.

A párt közleményében azt írta: az elnökség felhívta a kormány figyelmét arra, "hogy a konzultációt az alkotmánymódosítással kapcsolatos törvényjavaslat benyújtása előtt, megfelelően előkészítve kellett volna kezdeményeznie".

Az igazságügyi miniszter kedden hívta meg a parlamenti pártokat jövő csütörtökre az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítással kapcsolatos újabb négypárti egyeztetésre. Ezen a napon adta be a törvénymódosító javaslatot is a parlamentnek. Bárándy szerint azonban lehetőség van arra, hogy a megbeszélésen született megállapodás szerint módosítsák a szöveget.

Az már a korábbi nyilatkozatokból tudható, hogy a Fidesz és az MDf nem ért azzal egyet, hogy március 15-én legyen a népszavazás a csatlakozásról. Korábban az SZDSZ is elzárkózott a javaslat támogatása elől, ám Kuncze Gábor a napokban már másképp nyilatkozott.