Vágólapra másolva!
A szerdán született jogerős ítélet szerint nem Torgyán József az FKGP elnöke. A Legfelsőbb Bíróság végzése értelmében Réti Miklós vezeti a Független Kisgazdapártot. A döntés ellen Torgyán József felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
Vágólapra másolva!

Megsemmisítette a Független Kisgazdapárt június 15-i gyáli és augusztus 20-i budapesti nagyválasztmányának határozatait, így Torgyán József elnökké választását is, a Fővárosi Bíróság szerdai jogerős ítélete.

Béres Béla, a kisgazdapárt korábbi alelnöke indított pert Torgyán József pártelnök megválasztása, illetve a határozatok ellen. Az ítélet alapját a Legfelsőbb Bíróság korábbi jogerős végzése - mely szerint május 4-étől Réti Miklós a Független Kisgazdapárt elnöke -, illetve Béres Béla tényekre alapozott keresete jelentette.

Béres Béla elmondta: Torgyán József ellen benyújtott keresetében a nagyválasztmányi ülések határozatainak megsemmisítését, valamint új nagyválasztmány összehívását kérte.

A Független Kisgazdapárt nagyválasztmánya június 15-i gyáli ülésén Torgyán Józsefet választotta a párt elnökévé, ezt a döntést azonban több korábbi kisgazda politikus megtámadta. A nagyválasztmány augusztus 20-án Budapesten ismételten ülést tartott, ahol újabb szavazással megerősítették Torgyán József pozícióját.

Az FKGP Torgyán Józseffel szemben álló szárnya május 4-én Réti Miklóst választotta a párt elnökének. A Legfelsőbb Bíróság végzése értelmében Réti Miklós a kisgazdapárt elnöke, de a döntés ellen Torgyán József felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.