Pert vesztett a zsebszerződéses nyugdíjas

Vágólapra másolva!
A Zalaegerszegi Városi Bíróság elutasította annak a nyugdíjasnak a keresetét, aki azt állítja, hogy tudta nélkül játszották át osztrák kézre a földterületét. Ez az egyetlen peres eljárás, ami Orbán Viktor felhívására indult a zsebszerződések felszámolására.
Vágólapra másolva!

A Zalaegerszegi Városi Bíróság elutasította annak a nyugdíjasnak a keresetét, aki szerint tudta nélkül játszották osztrák kézre a termőföldjét. Vörös Károly az adásvételi szerződés semmissé nyilvánítását kérte, emellett azt is szerette volna elérni, hogy ne kelljen visszafizetnie a földért kapott 960 ezer forintot, mert szerinte a föld hatalmas hasznot hozott az osztrák haszonélvezőnek. A nyugdíjas szerint 1996-ban megtévesztette őt egy magyar vevő, aki nem a saját pénzéből fizette ki a föld vételárát, az ügylet lebonyolítása után pedig ingyenes haszonélvezeti jogot biztosított egy osztrák állampolgárnak.

Zsebszerződések elleni fellépés/uzletinegyed/ingatlan/jogiugyek/20011108zsebszerzodesek.html#fold

A bíróság szerint azonban nem volt alapja a férfi keresetének, az indoklásban többek között az szerepelt, hogy az eladáskor nem voltak még érvényben a mai szigorú szabályok - mondta az [origo]-nak Vörös Károly ügyvédje, Bánfalvi János, aki azt is hozzátette: az ellenfél bizonyítani tudta, hogy szabályosan kötötték meg a szerződést, miközben védence az ellenkezőjét állította. A babosdöbrétei nyugdíjas ugyanis azt állítja, hogy az 1996-os adásvételi szerződést szabálytalanul kötötték meg, mivel a dokumentumot az eladó, a vevő, a tanúk és az ügyletet bonyolító ügyvéd más-más helyszínen és különböző időpontokban írták alá. Az alperesek azonban egybehangzóan állították: a szerződést Vörös Károly babosdöbrétei házában együtt írták alá. A per során arra is fény derült, hogy az

"Ügyfelem komolyan elhatározta, hogy megfellebbezi az ítéletet, de mielőtt erről döntünk, áttanulmányozzuk újra az összes iratot" - mondta az ügyvéd.