Donáth László lesz az MSZP ünnepi szónoka

Vágólapra másolva!
Az MSZP képviselőcsoportja Donáth Lászlót kérte fel ünnepi szónoklatra az október 23-i parlamenti emlékülésen - jelentette be Lendvai Ildikó kedden Balassagyarmaton.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Donáth László

A szocialista frakció vezetője úgy fogalmazott: Donáth László MSZP-s parlamenti képviselő személyes élete és családja elválaszthatatlan 1956 örökségétől. A politikus hozzátette, sajnálják, ha a Fidesz-frakció nem akar együtt ünnepelni az ország házában Donáth Lászlóval vagy a halálra ítélt Mécs Imrével, de bíznak benne, hogy a Fidesz szándéka még megváltozik. Megjegyezte, az egykori Bibó-kollégisták még emlékezhetnének arra, hogy Bibó István ezt a helyszínt tette a nemzeti ellenállás jelképévé, amikor a forradalom leverése után is helyén maradt parlamenti irodájában, ezzel is kifejezve a forradalmi kormány megkérdőjelezhetetlen legitimitását.

Lendvai Ildikó hangsúlyozta: pártja október 23-án is olyan nemzeti ünnepet szeretne, amely az összefogás, nem pedig a megosztás szándékát fejezi ki. Mint mondta, az MSZP október 23-án és az ünnepre készülődve is fejet hajt 1956 hősei és áldozatai előtt, és kifejezésre juttatja, hogy súlyos történelmi és erkölcsi bűnnek, a nemzet akaratával szembenállónak tartja az 1956-ot követő megtorlást és terrort.

Lendvai Ildikó a balassagyarmati választási fórumot megelőző sajtótájékoztatón kitért arra: az önkormányzati választások idején abból is vizsgáznak a pártok, hogy mennyire képesek elősegíteni a társadalmi megbékélést. E szempontból különös jelentőségűnek nevezte az uniós csatlakozásra való készülést, valamint a közeledő nemzeti ünnep megünneplését. Elmondta: az MSZP képviselőcsoportja felkéri a többi frakciót, találjanak közösen jogi megoldást arra, hogy 2003. március 15-én történhessen meg az uniós csatlakozásról szóló ügydöntő népszavazás.

- Ez a dátum szép jelképe lenne annak, hogy Magyarország felemelkedésének újabb állomásához érkeztünk, és ebben a jelképes időpontban 1848-hoz hasonlóan ismét Magyarországra figyelne Európa - tette hozzá.