Szabálytalan volt a lázadó fideszesek leváltása

Vágólapra másolva!
A Fidesz illetékes bizottsága megállapította, hogy jogtalanul váltották le a párt XV. kerületi elnökségét. Nagy Judit Katalin, az egyik leváltott elnökségi tag által indított per így okafogyottá vált és megszünt. Nagy szerint ebből az következik, hogy jogszerűtlenül zárták ki őket utóbb a pártból, és a fideszes képviselőjelölt-állítás is törvénytelen a XV. kerületben. Deutsch szerint ugyanakkor a bizottság kimondta azt is, hogy a jelöltállítás szabályosan történt.
Vágólapra másolva!

Megszüntette a Fővárosi Bíróság a Nagy Judit Katalin volt XV. kerületi Fidesz elnökségi tag által a Fidesz ellen kezdeményezett pert. Nagy azért perelte be a pártot, mert szerinte Deutsch Tamás budapesti elnök kezdeményezésére alapszabály-ellenesen hívták össze azt a közgyűlést, ahol leváltották őt és több társát a kerületi elnökségből. A bíróság azért szüntette meg az eljárást, mert a Fidesz mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottsága október 9-én felülvizsgálta a kifogásolt ülést és megállapította, hogy az elnökség leváltása a párt alapszabályával ellentétesen történt.

Nagy Judit Katalin szerint a mandátumvizsgáló bizottság döntéséből az következik, hogy a leváltásuk után hozott összes döntés érvénytelen. Ide tartozik kizárásuk a pártból, hiszen az ő jogszerűtlenül leváltott elnökségüknél kellett volna kezdeményezni ezt. Deutsch Tamás ezzel kapcsolatban arról értesítette az [origo]-t, hogy a Fidesz alapszabálya szerint kizárási javaslatot nem a helyi szervezet elnökségénél kell kezdeményezni, hanem a helyi szervezetnél kell benyújtani írásban.

Nagy szerint az önkormányzati képviselőjelölt-állítás is jogszerűtlenül történt. Mostantól Deutsch Tamás felelőssége, hogy maradnak-e, avagy visszahívják a szerinte jogszerűtlenül állított jelölteket - mondta Nagy Judit Katalin az [origo]-nak. A mandátumvizsgáló bizottság határozatában ugyanakkor egyértelműen rögzíti, hogy a jelöltállítás nem függ össze az elnök, illetve az elnökség visszahívásával kapcsolatos eljárással.

Kupper András jelenlegi XV. kerületi elnök szerint sem érinti a mandátumvizsgáló bizottság határozata a jelöltállítást. A politikus úgy véli, ex lex (szabályok által nem elbírálható) helyzet alakult ki, mivel a mandátumvizsgáló bizottság döntése csak az érintettek elnökségből való visszahívásáról döntött, arról nem, hogy szabályosan, avagy szabálytalanul zárták-e ki őket a pártból. Kupper a jogi helyzet tisztázásáig nem kívánt bővebben nyilatkozni az [origo]-nak az ügyben.

A bizottság október 9-i határozataiban azt állapította meg, hogy a Budapesti Választmány elnöke jogszerűen hívta össze a Fidesz XV. kerületi szervezetének 2002. július 31-i közgyűlését, és hogy a XV. kerületben az önkormányzati választásokra a jelöltállítás az Alapszabály rendelkezéseinek megfelelően történt.

A bizottság határozatában kimondta, hogy a XV. kerületi szervezet július 31-i közgyűlésén a kerületi elnökség visszahívása nem felelt meg az Alapszabály rendelkezéseinek, ezért hatályon kívül helyezte a visszahívásra vonatkozó határozatot. A Fidesz budapesti elnöksége a bizottság határozatait tudomásul vette.

A kerületi vezetőséget korábban a Deutsch Tamás kezdeményezésére öszehívott kerületi közgyűlés váltotta le, és az önkormányzati választásokon se indulhatnak a volt elnökség tagjai. Deutsch kezdeményezésének hátterében az állt, hogy a kerületben gyakoriak voltak a belső konfliktusok.