Tovább vizsgálják a salakos házakat

Vágólapra másolva!
Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága feljelentéskiegészítést rendelt el a martinsalakos házak helyreállítására elköltött pénz ügyében - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A 80-as években közel ezer ház épült olcsó martinsalak felhasználásával, az épületek minősége azonban nem megfelelő. Az Orbán-kormány két éve elindított egy programot az épületek helyreállítására, így lebontottak 93 életveszélyes házat, 52 családnak új otthont építettek, 41 pedig használt lakásba költözhetett. Erre közel két és fél milliárd forintot költöttek. Július végén felmentették a helyreállítás kormánymegbízottját, Horváth László fideszes képviselőt, pazarló gazdálkodásra hivatkozva. Horváth nem kommentálta a Népszabadságnak az ügyet, de annyit mondott, hogy a helyreállítás költségeit a Belügyminisztérium és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is megvizsgálta.

A rendőrség adatokat gyűjtött az építkezéseknél, nemrég elvitték egy faluból a 164 milliós költséggel épített házak számláinak másolatát, és iratokat kértek el a tulajdonosoktól is.