Tízmilliós kár a Malév-fenyegetések miatt

Vágólapra másolva!
Múlt héten két Malév-gépet is vissza kellet fordítani, mert telefonon valaki azt állította, hogy bomba van a gépeken. A rendőrség mindkét esetet vizsgálja, egyelőre nem találtak közöttük összefüggést. A Malévnak közel 10 milliós kárt okoztak a fenyegetések, egy gép visszafordítása a magyar légtérből 3-4 millió forintos pluszköltséget jelent.
Vágólapra másolva!

Múlt héten két telefonos bombafenyegetés is érte a Malévot, ezeket megelőzően utoljára 2000-ben volt hasonló fenyegetés a légitársaságnál. Múlt hét pénteken telefonos bombafenyegetés miatt kellett visszafordulnia a New Yorkba tartó járatnak. A még magyar légtérben tartózkodó gép visszatért Ferihegyre, ahol a tűzszerészek átvizsgálták, de robbanószerkezetet nem találtak rajta.

Vasárnap a londoni járatot fenyegették bombamerénylettel, visszafordulás után ezen a gépen sem találtak bombát. A Malév mindkét esetben feljelentést tett a rendőrségen. Az ORFK kommunikációs igazgatója, Garamvölgyi László az [origo]-nak elmondta: tart a nyomozás mindkét ügyben, egyelőre nem látnak összefüggést a két fenyegetés között. A rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

A bombafenyegetések közel 10 milliós kárt okoztak a Malévnak, egy Boeing 737-es visszafordítása a magyar légtérből ugyanis 3-4 millió forintos pluszköltséget jelent; újabb leszállási illetéket kell fizetni, gondoskodni kell az utasokról - mondta Krebsz Adrienn, a Malév szóvivője.

Ezen a héten is történt incidens egy Malév-gépen, de itt nem volt szó bombafenyegetésről - mondta a szóvivő. Szerdán egy zavartan viselkedő ukrán férfit kellett leszállítani a Budapestre tartó gépről, aki nem akart a helyén maradni, és angolul azt mondta, hogy ellenőrizni akarja a hajtóművet. A középkorú ukrán robbantással nem fenyegetőzött - mondta a Malév szóvivője. A férfit az olasz rendőrök szállították le a gépről, és eljárást indítottak ellene a repülés veszélyeztetése miatt. A budapesti járat végül két órás késéssel indult útnak.