Kovács elhatárolódik a dániai nagykövettől

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium elhatárolódik a koppenhágai magyar nagykövetnek egy dán napilapban megjelent kijelentéseitől, melyekkel az Európai Unió dán elnöksége tájékoztatási gyakorlatát bírálta. A nyilatkozatnak lesznek következményei - mondta a külügyi szóvivő.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium teljes mértékben elhatárolódik a magyarországi koppenhágai nagykövet, Deseő László nyilatkozatától, melyben bírálta az EU soros dán elnökség tájékoztatási politikáját.

Lesznek következményei a nagykövet nyilatkozatának, de előbb magyarázatot kérünk tőle, hogy mi is történt pontosan - mondta az [origo] kérdésére Tóth Tamás külügyi szóvivő, aki hozzátette: Deseő László a Külügyminisztériumtól nem kapott utasítást arra, hogy az Európai Unió dán elnökségének tájékoztatási politikájával kapcsolatban bármiféle véleményt megfogalmazzon. Kritikai megjegyzései olyan egyéni álláspontot tükröznek, amely ellentétes a Külügyminisztériumnak a dán elnökség tevékenységéről kialakult véleményével - jelentette ki a szóvivő.

A magyar nagykövet szavai nagy vihart váltottak ki Dániában: reagált a dán miniszterelnök, Anders Fogh Rasmussen, az EU soros elnöke is, szerinte ők nagyon nyitottan elnöklik az uniót és készek a tájékoztatásra és visszautasította a nagykövet nyilatkozatát.

Deseő László - állítása szerint - a tagjelöltekkel való kapcsolattartás egyetlen formáját, a külügyi tájékoztatók tartalmát bírálta.