Modernebb, de drágább Gripeneket vesz a hadsereg

Vágólapra másolva!
A korábban rendelt gépekkel szemben a levegőben utántölthetők, kommunikációs rendszerrel felszereltek lesznek, valamint lézerirányítású fegyvereket is célba tudnak juttatni az új Gripenek. Igaz, a vadászgépek 10-15 százalékkal többe kerülnek így, és 2005 közepe helyett csak az év végén érkeznek meg. A vadászgépbeszerzés módosításáról Juhász Ferenc honvédelmi miniszter számolt be szerdán a Drégelypalánkon a Mistral rakétákkal végrehajtott éleslövészetet követően.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Kormányzati felhatalmazás után a Honvédelmi Minisztérium még az idén megkötheti a szerződést a modernebb Gripen vadászrepülőgépek beszerzéséről. A módosított lízingszerződés a számítások szerint 10-15 százalékkal növeli az eredeti 108 milliárd forintos árat - közölte szerdán Juhász Ferenc. A miniszter Drégelypalánkon, a Mistral rakétákkal lefolytatott éles lőgyakorlatot követő sajtótájékoztatón beszélt a vadászgépbeszerzésről.

A Gripenek és a légi tankolás/tudomany/technika/20020830agripenek.htmlGripen - Magyarországhttp://www.gripen.hu/index_2.asp

Juhász Ferenc közölte: a politika a szakma javaslata alapján dönti majd el, hogy gondolkodjanak-e a rendszer további fejlesztésén. A miniszter utalt arra, hogy az új kormány az előző kabinet által megkötött Gripen-szerződés paramétereinek megváltoztatását kezdeményezte. Juhász szerint a svéd partner valamennyi magyar kérésnek eleget tesz, így megszűnnek a felkínált Gripen-változat képességbeli hiányai. Magyarország ezáltal olyan vadászrepülőgépekhez jut, amelyek a levegőben is feltölthetők üzemanyaggal, rendelkeznek kommunikációs rendszerrel, és alkalmasak lesznek precíziós lézer irányítású fegyverek indítására és hordozására.

A tavaly megkötött, 108 milliárd forint értékű szerződés értelmében 14 vadászrepülőgép állt volna rendszerbe 2005 nyaráig a magyar légierőnél. A módosított lízingszerződés a tárca számításai szerint 10-15 százalékkal növeli meg az árat, a gépek pedig később, 2005 végén, 2006 elején érkeznek meg.

Juhász Ferenc arról is beszélt, hogy egyenletesebb teherelosztást kértek, így a törlesztési részletet évi 10 milliárd forint körüli szinten tarthatják a bérlet teljes ideje alatt. Hozzátette: az előző kabinet által megkötött szerződés alapján jövőre és azt követően bruttó 35 milliárd forintot kellett volna kifizetni a repülőgépek bérlésére.

A honvédelmi miniszter szerdán részt vett a Mistral légvédelmi rakétákkal lefolytatott éles lőgyakorlaton. A gyakorlatot mind a Juhész Ferenc, mind a Honvéd Vezérkar főnöke, Fodor Lajos vezérezredes sikeresnek minősítette, jóllehet a HavariaPress szerint négy rakéta közül csak kettő jutott el a célig. Az egyiket ki sem lehetett lőni, a másik pedig felrobbant a cél előtt.

Az éleslövészettel befejeződött a szárazföldi csapatok légvédelmét szolgáló Mistral rakétakomplexum rendszerbe állítása a honvédség Nagyorosziban lévő 5. Légvédelmi Rakétaezredénél. A Mistral rendszerbe állítását három éve kezdték meg Nagyorosziban. 1999 óta tizenhárom éleslövészetből tíz volt sikeres. Fodor Lajos a szerdai éleslövészeten ismertette: a rakétakomplexum alkalmazása korlátozott, mert nem rendelkezik még idegen-barát felismerő, továbbá kommunikációs-információs és üteg tűzvezetési rendszerrel.