Vágólapra másolva!
Csak a jövő év végén emelkedik másfélszeresére a bírók fizetése, azaz egy évvel később mint a többi állami alkalmazotté. A Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium megegyezése alapján az emelést két lépcsőben hajtják végre, júliusban és decemberben. Így a 2600 bírót érintő intézkedés az eredetileg tervezett 20 helyett csupán 6 milliárd forintba kerül.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetői megegyeztek a jövő évi 50 százalékos bírói fizetésemelést illetően. Az emelést két lépésben, júliusban és decemberben hajtják végre, amikor 25-25 százalékkal növelik a bírák javadalmazását.

Bárándy Péter igazságügy-miniszter az MTI-nek elmondta: a pénzügyi tárca vezetőjével a hétfőn folytatott tárgyalásokon sikerült megegyezésre jutni.

Az összesen 2600 magyar bírót érintő fizetésemelés most kialakított konstrukciója mintegy 6 milliárd forintba kerül. A korábban nyilvánosságra került egyösszegű, januártól esedékes emelés megközelítőleg 20 milliárdos kiadást jelentett volna a 2003. évi költségvetési törvényben.

Júniusi ülésén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács - melynek egyik tagja az igazságügy-miniszter - egyhangúlag támogatta a bírák alapilletményének januártól történő egyösszegű, 50 százalékos növelését. A testület azt is javasolta, hogy a bírói fizetések a jövőben az inflációt meghaladó mértékben automatikusan emelkedjenek.

Az igazságügy miniszter akkoriban kifejtette: ez a megoldás az igazságszolgáltatás, a bírák függetlenségének garanciája. Bárándy szerint a bírák anyagi helyzete ugyanis nem függhet a kormányzat pillanatnyi jó vagy rossz kedvétől.

A választási kampányban Bárándy Péter is ígéretet tett a bírói kar jelentős fizetésemelésére. Amikor ez a jövő évre nézve bizonytalanná vált, felröppentek hírek, hogy lemond. Ezt cáfolta, de közölte, hogy ragaszkodik a beígért emeléshez.