Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság ma elutasította a Megamorv-Petőfi Bizottság egyesület által a Belügyminisztérium ellen indított keresetét a Fiumei úti temetőben lévő Petőfi-sírbolt felnyitása ügyében. A bíróság megállapította: a sírbontáshoz való hozzájárulás ügyében a Fővárosi Önkormányzat főjegyzője, illetve a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője semmiféle hatáskörrel nem rendelkezett.  A Megamorv-Petőfi bizottság rövid időn belül a Nemzeti Kegyeleti Bizottsághoz fordulnak a sírbontás engedélyezése ügyébe.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság szerdai jogerős döntése szerint a Petőfi bizottság nem nyithatja ki a Kerepesi úti temetőben található sírt, mert az erre engedélyt kiadó közigazgatási hivatal ez ügyben nem is járhatott volna el. A döntés értelmében a belügyminiszter jogosan járt el, amikor visszavonta közigazgatási hivatalnak a sír felbontására engedélyt adó határozatát.

A bíró közölte: az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Morvai Ferenc, a Megamorv-Petőfi Bizottság elnöke az ítélethirdetést követő elmondta: rövid időn belül a Nemzeti Kegyeleti Bizottsághoz fordulnak a sírbontás engedélyezése ügyében. Az indokolás szerint a Fiumei úti temető műemléki védelem alatt álló nemzeti sírkert tulajdonosa a magyar állam, ezért a sírbolt felnyitásához való hozzájárulás megadására a Nemzeti Kegyeleti Bizottság jogosult.

A Megamorv bizottság elnöke hamarosan büntető feljelentést tesz Tiba Zsolt főjegyző és Demszky Gábor főpolgármester ellen okirat hamisítás, illetve szándékos félrevezetés miatt. Morvai azt mondta: "Ezt a pert elvesztettük, de most már tudjuk, hogy kihez kell fordulni az engedélyezésért".

Mint arról az [origo] már korábban is beszámolt, Morvai Ferenc DNS-vizsgálattal szeretné bizonyítani: a Barguzinban talált emberi csontok Petőfi Sándor földi maradványai és a költő nem a segesvári csatamezőn, hanem orosz hadifogságban lelte halálát. A barguzini csontok DNS-tartalmát összevetnék a Petőfi család DNS-ével. Ehhez viszont fel kellene nyitni a Fiumei úti sírt. A "Petőfi-expedíció" tagjai a sok huzavonát megunva a budapesti közigazgatási hivatalhoz fordultak, amely Grespik László vezetésével engedélyezte a sírnyitást. A Belügyminisztérium viszont jogellenesnek nyilvánította, mondván, Grespiknek a döntéshez nem volt hatásköre. Morvaiék ekkor perelték be a tárcát.