Előzetesben a hatéves kislányt megerőszakoló fiúk

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két fiút, akik csütörtökön megerőszakoltak egy 6 éves kislányt. Az eset akkor derült ki, amikor a nevelőotthonban egy tanár rajtakapta a 16 és 14 éves fiúkat.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a Kazincbarcikai Városi Bíróság azt a két fiút, akik csütörtökön megerőszakoltak egy 6 éves kislányt. Az eset a tornanádaskai gyerek- és diákotthonban történt. Az erőszakoskodókra az egyik nevelő nyitotta rá az ajtót, és ő értesítette a rendőrséget is. A rendőrök a rajtakapott 16 éves fiút és annak 14 éves öccsét azonnal őrizetbe vették. A kislány kihallgatása közben valószínűvé vált, hogy nem ez volt az első eset. A rendőrség nemi erőszak alapos gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.