Nem tagadja a rendőrség a meztelen motozást

Vágólapra másolva!
A Millenáris Kht. különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezetőjének ügyvédje azt mondja, hogy védencét megalázták az őrizetbe vétel során, többek között levetkőztették. A rendőrség szóvivője nem tudja, hogy így történt-e, azt elmondta, hogy a szolgálati szabályzat előírásai alapján megmotozhatták meztelenül Berkecz Máriát. Ezt csak nő rendőr hajthatta végre.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vételkor a szolgálati szabályzat előírása szerint egy őrizetest akár kétszer is megmotozhatnak, ami indokolt esetben levetkőztetéssel járhat, sőt akár a testüregekre kiterjedő vizsgálatot is jelenthet - mondta el az [origo]-nak Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. A szóvivő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Berkecz Mária védőügyvédje korábban jelezte, a rendőrségi fogdában megalázóan bántak védencével, állítólag kétszer is ruhátlanul motozták, elvették rádióját, és éjszaka többször is felkapcsolták a villanyt zárkájában.

Garamvölgyi László szerint - akinek az ügy részleteiről nem volt tudomása - a gyanúsítottnak joga lett volna két okból is panaszt tenni, egyrészt a motozás ténye, másrészt annak módja miatt. A rendőrségre péntek délutánig azonban nem érkezett ilyen jelzés, ezért nem is indítottak vizsgálatot az ügyben. Garamvölgyi tájékoztatása szerint a gyanúsított az ügyészséghez is fordulhatott, ám Sódor István fővárosi főügyész péntek délután még nem tudott arról, érkezett-e hozzájuk ilyen dokumentum.

Berkecz Máriát a Millenáris Kht. korábbi gazdálkodásában gyanított visszaélések ügyében indított nyomozás során vették őrizetbe kedden, majd szerdán szabadon is bocsátották. A Magyar Hírlap értesülése szerint a Fővárosi Főügyészség azért döntött gyorsan Berkecz Mária szabadlábra helyezésről, mert a Millenáris Kht. volt ügyvezetője azonnal panaszt emelt a rendőri intézkedés ellen. A volt vezetőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.