Februárig tovább nyomoznak a Postabank-ügyben

Vágólapra másolva!
Jövő februárig meghosszabbították a Postabank volt vezetői elleni nyomozást. Emellett a Postabank könyvvizsgáló cégeitől 170 milliárd forint kártérítést követelnek polgári peres eljárásban a magyar állammal együtt a bank korábbi nagytulajdonosai.
Vágólapra másolva!

A Postabank-ügyben további négy hónappal, 2003. február 3-ig meghosszabbította a nyomozást a Legfőbb Ügyészség (LÜ) - közölte csütörtökön Horányi Miklós szóvivő.

Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató és négy egykori vezetőtársa ügyében gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése bűncselekmény alapos gyanújával folyik a nyomozás. Ez a vétség - amely kizárólag szándékosan követhető el - legfeljebb két évig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Az 1998-as kormányváltást követően több állami szerv büntetőfeljelentést tett a Postabanknál az előző ciklusban bekövetkezett több mint 150 milliárdos vagyonvesztés felelőseinek felkutatása érdekében. A nyomozás során korábban az igazgatóság és a felügyelő bizottság több tagját meggyanúsították, ám a felügyelő bizottsági tagok ügyében tavaly júliusban bizonyítékok hiányában megszüntették az eljárást.

Tavaly augusztusban ugyanakkor az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán kihallgatták a bank egyik korábbi könyvvizsgálóját bűnsegédként elkövetett, gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése vétségének alapos gyanúja miatt. Az ügy kapcsán polgári per is indult, melyben mintegy 170 milliárd forint kártérítést követel a magyar állam a bank más, korábbi nagytulajdonosaival közösen a pénzintézet három könyvvizsgáló cégétől, a Deloitte and Touche Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-től, az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft.-től, valamint a Prudentia Könyvvizsgáló és tanácsadó Kft.-től.