Kivonult az ellenzék a kisebbségi bizottság üléséről

Vágólapra másolva!
Kivonultak az ellenzéki képviselők az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának üléséről, miután a testület kormánypárti többsége - szocialista kezdeményezésre - levette napirendről Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökének meghallgatását.
Vágólapra másolva!

Láyer József fideszes képviselő azt követően jelentette be távozásukat, miután a testület nem fogadta el Farkas Flórián (Fidesz) és Szűcs Lajos (Fidesz) - a cigányság helyzetének javításáról szóló - országgyűlési határozati javaslatának tárgysorozatba vételét.

A kormánypárti képviselők szerint technikai és nem tartalmi oka volt a javaslatnak, a bizottság következő október 9-i ülésén hallgatja meg a NEKH elnökét.

A bizottság ma vitatta volna meg a paksi romák ügyével kapcsolatos állásfoglalást, de ellenzék hiányában ezt is elhalasztották.