Több mint 2400 Lungo Drom jelölt

Vágólapra másolva!
Tíz magyarországi roma szervezettel kötött koalíciós szerződést a Lungo Drom (LD). A szerződés értelmében összesen 2422 jelöltet indítanak az őszi önkormányzati választásokon, így az MSZP és az SZDSZ után a Lungo Drom a harmadik legnagyobb jelöltállító.
Vágólapra másolva!

Kedden megkezdte országos kampányát a Lungo Drom. Az eredményesebb önkormányzati szereplés érdekében a Lungo Drom tíz roma szervezettel kötött koalíciós megállapodást. Farkas Flórián a Lungo Drom elnöke azt mondta: "biztos előnnyel utasítottuk magunk mögé az ellenfeleket, hiszen ennyi jelöltet egyik roma szervezet sem állított". Szerinte az általa vezetett szervezet soha nem indult ilyen jó eséllyel választáson; kilenc helyen önállóan állítanak polgármesterjelöltet, míg nyolcvan településen támogatják valamelyik indulót.

Farkas Flórián, a Lungo Drom és az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, a Fidesz parlamenti képviselője az [origo]-nak elmondta: már két napja folytatnak tárgyalásokat a paksi, illetve a jászladányi ügyben. Arra kérdésre, hogy kikkel tárgyalnak, és miért csak most reagáltak az eseményekre, Farkas Flórián nem válaszolt.