Lezsák szerint nyelvi kisebbség a siketek

Vágólapra másolva!
A siketeket ismerjék el nyelvi kisebbségként - szorgalmazta interpellációjában az MDF-es Lezsák Sándor. Az országgyűlés leszavazta a képviselő interpellációját, aki két éve fontolgatta ezt az ötletét.
Vágólapra másolva!

Siketeket nyelvi kisebbségként kellene elismerni - szorgalmazta Lezsák Sándor interpellációjában. Indoklásként többek között azt említette, hogy a fogyatékkal élőknek rengeteg hátránnyal kell megküzdeniük. Lezsák szerint a siketek jelnyelvét az anyanyelvükként kell elfogadni.

Nem az jelenti a megoldást, ha a siketeket nyelvi kisebbségként határozzák meg - mondta Hankó Faragó Miklós igazságügyi politikai államtitkár, aki hozzátette: a siketeknek van anyanyelvük Magyarországon, többségüknek a magyar az. Hankó arra is hivatkozott, hogy a kérdést árnyaltabban kezelik a jelenlegi jogszabályok, mint Lezsák gondolja, ugyanis nemcsak a nyelvi kisebbség, hanem a fogyatékkal élők is a kisebbséghez tartoznak.

Már két éve is fel akartam tenni ezt a kérdést, akkor azonban azért nem tettem, mert nem akartam az akkori kormány ellen szavazni, ezért interpellálok most - mondta Lezsák Sándor az államtitkár válasza után, és természetesen nem fogadta el azt. A parlament többsége azonban az igen gombot nyomta meg.