Közlekedés - kedd

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Budapesten jelenleg nem végeznek sebességmérést.

Baleset lassítja a haladást a Kiskörúton a Bródy Sándor utcánál a Kálvin tér felé, valamint a Budai felső rakparton a Petőfi híd és a Lágymányosi híd között.

Sárgán villognak a jelzőlámpák az Andrássy úton az Izabella utcánál, a Határ út Nagykőrösi út csomópontban és a Dráva utca Pannónia utca kereszteződésben.

Az I. kerületben a Márvány utcában a Győri útnál az útpálya két szélét lezárták. Középen csak egy sáv szabad, ezért csak váltakozó irányban haladhatnak át a járművek.

A Budakeszi úton a Labanc útnál, a Jánoshegyi útnál, a Pihenő útnál és a Laktanya utcánál átépítik a gyalogátkelőhelyet. Mindkét irányban sávlezárásra kell számítani elsőként a Labanc útnál.

A Szentendrei úton a Pók utcai vasúti felüljáró után a befelé vezető középső sávot elkerítették a forgalom elől.

A felújított Hungária felüljárót tegnap átadták a forgalomnak, így a felüljárón minden sávban lehet már közlekedni.

A XVI. kerületben mától lomtalanítanak, ezért több helyen, útszűkületen kell áthajtaniuk.

A Gábor Áron utcát a Bimbó út közelében lévő Lóczy Lajos utcától a Pasaréti útig útépítés miatt egyirányúsították. Az ellenkező irányban az egyik lehetséges elkerülő útvonal a Pasaréti út-Kapy utca-Törökvész út útvonal.

A II. kerületben a Virág árokban a Lepke utca és a Pasaréti út között gázvezetéket építenek. A munkák idején ezen a szakaszon nem lehet közlekedni.

A Flórián téri felüljáró alatt felújítják a pilléreket és a fejgerendákat. Esetenként sávlezárás szűkíti le az útpályát.

A Kiskörúton a Bárczy István utcánál a külső sávot felbontották, ezért az utcába nem lehet behajtani.

A felújított Fiumei utat átadták a forgalomnak. A munkák teljes befejezése október 31-re várható, de a járdák és a peronszigetek felújítása már nem akadályozza az útpályán közlekedőket.

A Dózsa György úton építik az utat, ezért a Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor között útépítés miatt sávlezárásra készüljenek fel az autósok.

A VIII. kerületben a Szabó Ervin teret, a Reviczky utcát és az Ötpacsirta utcát nem használhatják az autósok, mert díszburkolatot építenek.

A Köztársaság téren felújítják az útpályát, ezért a Szilágyi utca és a Népszínház utca közötti útszakaszt teljes szélességében, a Luther utca és a Kenyérmező utca között pedig fél szélességben lezárták.

A Tétényi úton az Etele út és a Kondorosi út között a kifelé vezető oldalt útépítés miatt lezárták. A forgalmat a másik oldalra terelik át, ahol irányonként egy-egy sáv járható.

A XI. kerületben a Prielle Kornélia utcát a Gépgyári utcától a Sopron útig (a Szerémi út felől a Fehérvári út irányába) egyirányúsították, mert gázvezetéket építenek.

A XIV. és a XV. kerületet összekötő Csömöri úti-Drégelyvár utcai felüljáró felújítása még tart. A hídon csak a BKV Rt. járművei és a megkülönböztető jelzést használó járművek hajthatnak át.

A XVII. kerületben a Zrínyi utcában a Nagyszentmiklósi út és a Péceli út között, valamint a Péceli úton és a Csabai úton felújítják az útburkolatot, ezért félpályás útlezárásra számítsanak.

Útjavítás miatt leszűkül az útpálya napközben a Boráros téren, Kőbányán a Kerepesi és a Jászberényi úton, a XIII., Kárpát utcában, és a XV., Széchenyi úton, az éjszaka folyamán pedig Zuglóban a Nagy Lajos király útján.

Vidéki utak

Sopronnál a ki és belépő, Hegyeshalomnál a kilépő személyautók fél óra várakozásra kényszerülnek. A Rábafüzesi határátkelőhelynél a kilépni szándékozó teherautósok két, a Sopronnál kilépő teherautóknak négy, a Hegyeshalomnál kilépő teherautóknak hat óra várakozásra kell számítaniuk.

Az M0- ás autópályán a 18- 22 km között folytatódik a burkolatjavítás, mindkét oldalon csak a külső sáv járható. Az M1-es autópályán négy szakaszon egy pályán halad a kétirányú forgalom. Budapest felé a tatai csomópontot lezárták, a komáromi csomópontot használhatják. A herceghalmi csomópontnál nem lehet a főváros felé felhajtani. Az M3-as autópályán a bagi és a hatvani csomópont között, valamint Gyöngyösnél két szakaszon egy pályán halad a kétirányú forgalom. Az M7-es autópálya felújítása miatt a Balaton felé vezető oldalon öt szakaszon - összesen 29 km-en - irányonként két szűkített sávon haladnak a járművek. Az M7-en a főváros felé nem használható a polgárdi, a martonvásári és az érdi csomópont.

A 3- as főúton Aszódnál és Hatvannál hídfelújítások miatt jelzőlámpa irányítja a forgalmat. Egy sávon, irányonként váltakozva lehet autózni. Miskolcon a Gömöri felüljárón fenntartási munkákat végeznek, sávlezárás zavarja a forgalmat. Az 5-ös főúton Alsónémedinél két helyen átépítik a csomópontot, ezért lassítani kell a tempót. A 6-os főúton Mecseknádasdnál, Pécsett és Szigetvárnál építési és javítási munka miatt kell lassítani. A 8-as főúton Somlóvásárhely és Tüskevár között útépítők dolgoznak, több szakaszon félpályás lezárás és jelzőőrös irányítás várható.

Az 52-es főúton a solti kis Duna hidat fél szélességben lezárták. A paksi komp napközben sűrűbben jár. A 61-es főúton Kaposvárott felújítják a Tükevári felüljárót, félszélességű lezárásra számítsanak. A 63-as főúton Székesfehérvár bevezető szakaszán csatornázás miatt van útfelbontás. A 81-esen Kisbérnél aszfaltozás, a 83-as főúton Pápa és Takácsi között út és hídépítés miatt van félpályás lezárás.