Kitiltották a belügyminisztert a veszprémi színházból

Vágólapra másolva!
Nem engedélyezték Veszprémben, hogy Lamperth Mónika sajtótájékoztatót tartson a helyi Petőfi Színházban - írja a Népszabadság. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés MDF-es elnöke szerint ugyanis nincs helye kampányeseményeknek az intézményben.
Vágólapra másolva!

Lamperth Mónika belügyminiszter vasárnap egy veszprémi sörözőben tartotta meg sajtótájékoztatóját, mert Kuti Csaba, a veszprémi közgyűlés MDF-es elnöke nem engedélyezte az összejövetelt. A lap kérdésére, hogy a hivatalban lévő miniszter miért nem tarthat egy színházban sajtótájékoztatót, a megyei elnök úgy fogalmazott: hiába miniszter valaki, ha egyértelműen politikai kampányban vesz részt. Ezt azzal magyarázta, hogy Lamperth Mónikával együtt ott volt a rendezvényen Dióssy László veszprémi polgármester, aki közös jelölje az MSZP-nek és az SZDSZ-nek.

A szocialisták veszprémi elnöke, Hartmann Ferenc szerint képtelen a helyzet, hogy a belügyminiszter nem mehet be egy önkormányzati intézménybe. A helyi szocialistáktól színházjegyet kapott a miniszter, hogy bemehessen a színházba.