Csehák Judit drogkérdésben a kormány ellen szavazott

Vágólapra másolva!
Kedden délelőtt Répássy Róbert fideszes képviselő interpellációt intézett az igazságügyi miniszterhez a drogtörvények tervezett enyhítéséről. Az interpellációs választ minden kormánypárti képviselő elfogadta, egy kivétellel: Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter az ellenzékkel szavazott. Csehák állítja: véletlenül nyomta meg a "nem" gombot.
Vágólapra másolva!

"Miért kívánja a gyermekek kárára legalizálni a lágydrogok fogyasztását és a bűnözők örömére enyhíteni a büntető törvénykönyvet?" - interpellálta Répássy Róbert az igazságügyi minisztert. A fideszes frakcióvezető-helyettes azt a négy kérdést tette fel az interpellációjában, amelyet nyílt levél formájában Bárándy Péter igazságyi miniszternek címeztek a polgári körök, és többek között Orbán Viktor előző miniszterelnök és Martonyi János exkülügyminiszter is aláírt. A drogok legalizálása és a Btk. tervezett enyhítése mellett arról kérdezték az igazságügyi tárca vezetőjét, hogy mit tett az Erzsébet hídi blokád során megvert magyar polgárok védelmében, valamint összeegyeztethetőnek tartja-e a házi őrizet rendeltetésével Tasnádi Péter tévéstúdióból közvetített fenyegetőzéseit.

A bűnözés visszaszorítására nem feltétlenül a Btk. szigorítása a megoldás - válaszolt az interpellációra Hankó Faragó Miklós államtitkár, aki hozzátette: nem tervezik a drogok legalizálását. Répássy a választ nem fogadta el, így szavazásra került sor.

A szavazás során az Országgyűlés 192:151 arányban elfogadta az államtitkár válaszát. Mint az szokásos, a kormánypárti képviselők igennel, az ellenzékiek nemmel szavaztak.

Nézze meg a szavazási statisztikát!http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2002.10.01.11:24:51&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=37

Két kivétel volt: Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter egyedüli kormánypártiként nemmel szavazott, elmondása szerint véletlenül, azaz rossz gombot nyomott. A másik kivétel a fideszes Tölgyessy Péter volt, ő tartózkodott. Az ő esetében azonban nem ritka a frakciójától eltérő szavazás.