Vágólapra másolva!
A jászladányi iskolai alapítvány kuratóriuma keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon az Oktatási Minisztériummal szemben, és azt szeretné elérni, hogy érvénytelenítsék a tárca azon határozatát, amelyben megtagadta az Antal Mihály Alapítványi Általános Iskola nyilvántartásba vételét.
Vágólapra másolva!

Nagy Gellértné kuratóriumi titkár tájékoztatása szerint a felülvizsgálati kérelemben a határozat jogszabálysértő voltának megállapítása mellett azt is kérik, hogy az államigazgatási eljárás szabályai értelmében induljon új eljárás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalban az alapítványi iskola működési engedélyének jóváhagyásáról. Az alapítvány kuratóriuma ehhez a jogi munkához Kolláth György budapesti ügyvédet kérte fel.

Az alapítvány iskola működését a 2002/2003-as tanévre a jászladányi jegyző engedélyezte, ám ezt a határozatot a megyei közigazgatási hivatal megsemmisítette. A döntést a hivatal többek között azzal indokolta, hogy az alapítványi iskola elhelyezésével kapcsolatban az önkormányzat nem kérte ki helyi cigány kisebbségi önkormányzat véleményét.

Integrációs terv Jászladánynak/itthon/20020918integracios.htmlÚjabb tiltakozó akció Jászladányban/itthon/20020913utlezarassal.htmlMádlnál sem egyeztek meg a jászladányiak/itthon/20020910iskolat.htmlNincs vége a kirekesztésnek Jászladányban/itthon/20020904nincs.html

Az alapítványi iskolát az önkormányzati fenntartásúban akarták elhelyezni, mintegy kettéosztva az intézményt. A romáknak emellett az is sérelme, hogy az alapítványi iskola tandíját megfizetni nem tudó szülők gyerekei ott nem tanulhatnak, így hátrányt szenvednek.

Az Oktatási Minisztérium a közigazgatási hivatal döntésére hivatkozva nem vette nyilvántartásba az alapítványi iskolát, amelynek szeptember elsején még megtartották a tanévnyitóját, ám az oktatás már nem kezdődött meg benne. Jelenleg csak az önkormányzati iskola működik a településen, oda járnak az alapítványi iskolába beíratott gyerekek is.