Hűtlen kezeléssel vádolják a Gunaras Rt.-t

Vágólapra másolva!
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a gunarasi gyógyfürdőt működtető Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Rt. igazgatóságának két tagja - Kerecsényi Márton és Balipap Ferenc - egy, a cégnek kiutalt 40 millió forintos hitel eltűnése kapcsán.
Vágólapra másolva!

Mint azt hétfőn, Dombóvárott tartott sajtótájékoztatójukon elmondták: 1999-ben három vendéglátással foglalkozó cég, a Gunaras Rt., a Gunarasi Castrum Gyógykemping Kft. és a Castrum Idegenforgalmi Rt. úgy döntött, mintegy 80 millió forintért megvásárolja a gunarasi gyógyfürdő melletti kempinget. Az adásvétel részleteit szindikátusi szerződésben határozták meg, amiben az szerepel, hogy a kempinget két részre osztják, egyik a Castrum Rt., másik pedig a Gunaras Rt. tulajdonába kerül. A két vállalat a vásárlást teljes egészében hitelből fedezte, amelynek biztosítékául a bank jelzálogot jegyzett be a Castrum Rt. kempingrészére, valamint a Gunaras Rt. egyes fürdőingatlanaira.

Kerecsényi Márton állítása szerint bár a földhivatal jelezte a Gunaras Rt.-nek a rá eső 40 millió forintos jelzálog bejegyzését, "a hitel nem került a társaság birtokába, sorsa ismeretlen". Jogi útra tereljük az ügyet, mert nincs bizonyosságunk arról, hogy a vállalat előző vezetése nem okozott-e komoly gazdasági hátrányt a társaságnak - mondta. A sajtótájékoztatón elhangzott: a gunarasi gyógyfürdő 1972-ben nyitotta meg kapuit, és néhány év alatt az ország legjobban felszerelt és legkedveltebb gyógyfürdői közé került. Az évi több tízezer vendéget fogadó gyógyfürdő üzemeltetésére az 1990-es évek közepén alakult meg a Gunaras Rt., amelynek 99 százalékban a dombóvári önkormányzat a tulajdonosa.

Értesülések szerint a cég könyv szerinti értéke mintegy 300 millió forint, éves költségvetése pedig 200 millió, amiből 20-25 millió forint az önkormányzati támogatás. A Gunaras Rt. évek óta anyagi gondokkal küszködik, a 2001. évet 5,7 millió forint hiánnyal zárta, és valószínű, hogy idén is veszteséges lesz. A dombóvári képviselő-testület közelmúltban tartott ülésén ezért úgy döntött: egy befektetők felhajtásával foglalkozó kft. november 30-ig 30 millió forintért 10 százaléknyi részvénycsomaghoz juthat a Gunaras Rt.-ben, valamint 2003. március 31-ig opciós jogot kap az rt.-vel kapcsolatos fejlesztési lehetőségek felkutatására. Ha befektetőt hoz a társaság fejlesztéséhez, névértéken megvásárolhatja a tulajdonrész 51 százalékát. Kerecsényi Márton - aki egyben önkormányzati képviselő is - elmondta: ő és Balipap Ferenc nem értettek egyet a képviselő-testület határozatával, ezért lemondanak igazgatósági tagságukról.