Fidesz: Hiányos a második száznapos program

Vágólapra másolva!
Csehák Judit egészségügyi miniszter keddi napirend előtti felszólalásában a kormány második száznapos programját ismertette. Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hozzászólásában szóvá tette, hogy a programból hiányzik az iskolai drogmegelőzés.
Vágólapra másolva!

Csehák Judit szerint a kormánynak a második száz napban is tudatosan kell koncentrálnia az anyagi lehetőségeket és az erőfeszítéseket az esélyek javítására, a családok, a gyermekek támogatására, a lakóhely és a munkahely hiányából fakadó hátrányok csökkentésére és a versenyképesség különbségeinek mérséklésére.

Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter szerdán az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában a kabinet második száznapos programját ismertetve közölte: nem változnak a céljaik.

A miniszter elmondta, hogy a legfontosabb feladatokat 12 pontos csomagban összegezték. Az otthonteremtés időpontjától kezdődően számba vették azokat az élethelyzeteket, amelyek esetében nélkülözhetetlen a társadalom gyors segítsége, és indokolt a hátrányokat csökkentő külső támogatás. Felsorolásában többek között szerepelt a lakásépítési kedvezmény, a gyerek születésekor az apák egyhetes szabadsága, a nagyszülő-gyes kedvezőbb feltételei, az iskoláskorú gyerekek üdültetésének, a számítógépes ismeretek megszerzésének támogatása. A miniszter hozzátette: a kormány vállalja a mikro- és kisvállalkozások kiemelt támogatását, a lakóhelyi hátrány csökkentését, az internet-kapcsolat kiszélesítését, a távmunka lehetőségének bővítését.

Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kétperces hozzászólásában közölte: a program döntő részével egyetért a Fidesz. A volt pénzügyminiszter megjegyezte: a kormánynak már a nyár folyamán is cselekednie kellett volna, hiszen - szerinte - sok gazdaságfejlesztési program állt le, ami már a jövőt veszélyezteti. Szóvá tette azt is, hogy a 12 pontos programban miért nem szerepel - a korábbi ígérettel szemben - az iskolai drogmegelőzés.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: mint megtudta, a programnak az a hibája, hogy valami nincs benne, ami benne van, azt viszont a Fidesz találta ki, hiszen az ő programjában szerepel. A fideszes politikus felvetésére reagálva közölte, hogy a kormány elfogadta a drogprogramot is. Hozzátette: az első 100 napos programban a társadalom megpróbált kárpótlást adni azoknak, akiknek kevesebb esély és kevesebb jólét jutott. "Most nem kárpótlásról, adósságcsökkentésről, hanem hitelről van szó. Hitelt adunk azoknak, akiktől több teljesítményt, teljesebb életet várunk" - fogalmazott Lendvai Ildikó.