Nem lesz népszavazás Pest megye kiválásáról

Vágólapra másolva!
A Pest Megyei Bíróság szerdán megsemmisítette a Pest Megyei Közgyűlés népszavazás kiírásáról szóló határozatát. Az indoklás szerint a népszavazás tárgya nem tartozik a megyei közgyűlés döntési hatáskörébe, és így ebben a kérdésben megyei népszavazás elrendelésére nincs jogi lehetőség.
Vágólapra másolva!
Pest megyehttp://www.pestmegye.hu80 milliárdért válna Pest megye/itthon/2002091080milliardert.htmlT. Mészáros András az [origo] társalgójában

A bíróság a megyei szocialista frakció kérelmére vizsgálta felül a határozatot. T. Mészáros András, a közgyűlés fideszes elnöke közleményben tudatta: tiszteletben tartja a döntést, ám értetlenül áll előtte. " Igaz ugyan, hogy a megye fejlődését szolgáló önállósodási törekvéseink megvalósításának egyik eszközét most kivették a kezünkből, mi ezzel együtt is fontos feladatunknak, célunknak tekintjük az önálló Pest megyei régió létrehozását, s minden törvényes eszközt felhasználunk ennek érdekében" - tudatta.

A kezdeményezést T. Mészáros András, a közgyűlés elnöke és 27 képviselő indította azzal a céllal, hogy a régió így több támogatáshoz jusson. A szétválás esetén ugyanis a megye 2007 után jelentős, évi 80 milliárd forintos uniós támogatáshoz jutna.

A megyei közgyűlés fideszes frakciójának közleményében az áll, hogy szerintük az MSZP-frakció tudatosan arra törekedett, hogy megakadályozza az önálló régió megvalósítását.

A szocialista frakció elnöke, Fábry Béla az MTI-nek adott nyilatkozatában üdvözölte a bírósági döntést. Hozzátette ugyanakkor, hogy a népszavazás kezdeményezőivel továbbra is egyetértenek abban, hogy Pest megyének szüksége van az uniós forrásokra. Hozzátette: "egy hasonló kezdeményezés megfogalmazását az MSZP-frakció csak akkor látná politikailag indokolhatónak, amikor már láthatókká válnak az unió támogatási politikájának körvonalai". Szerinte a megyének most inkább a 2004-2006 közötti időszakra kellene koncentrálnia.

Szintén üdvözölte a döntést Demszky Gábor főpolgármester. "Pest megyének és Budapestnek egy régiót kell alkotnia. Csakis együtt alkothatunk az európai normáknak is megfelelő, hatékony működésre alkalmas régiót. A jelenlegi régiós rendszer fennmaradásával, a központi régió jogosult lesz a legmagasabb összegű uniós támogatásra" - tudatta Demszky közleményében.