Kevés az önkormányzati képviselőjelölt

Vágólapra másolva!
A helyi önkormányzati választásokra eddig "megrázóan kevés" jelölt adta le ajánlásait - közölte még hét eleji sajtótájékoztatóján Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Arra kérte a jelölteket és az őket indító szervezeteket: amint rendelkezésükre áll a szükséges számú ajánlás, mihamarabb adják le azokat a választások zökkenőmentes előkészítése érdekében. 
Vágólapra másolva!

Míg négy évvel ezelőtt több mint százezren indultak a tízezernél több mandátumért - s az Országos Választási Iroda most is hasonló nagyságrenddel számol - a jelöltállítás félidejéhez érkezve még csak 8187-en adták le az indulásukhoz szükséges ajánlásokat.

Várhatóan a Jegyzők Országos Szövetségének mai siófoki konferenciáján is szóba kerül, miért halad vontatottan a jelöltállítás. Például, hogy a települések számához viszonyítva Győr-Sopron, Komárom és Szabolcs megyében miért alacsony a polgármester-jelöltek száma. Azt viszont a jelölőszervezetek maguk döntik el, milyen időpontban adják le a jelölőszelvényeket a határidőn belül, szeptember 27-éig. Rytkó Emília, az OVI vezetője elmondta: a jelöltek az utolsó percig kivárnak, s valószínűleg azért gyűjtik még tovább a jelölőszelvényeket, mert meg akarják tudni, mekkora a támogatottságuk. A tegnapi főjegyzői egyeztetésen semmilyen komolyabb nehézség sem merült fel a választások előkészítése kapcsán.

Az OVI kompetenciáját meghaladja annak vizsgálata, mikor jelentik be jelöltjüket a választáson indulók - tehetjük hozzá. A jogi környezet lényegében nem változott, hacsak nem soroljuk ide az új összeférhetetlenségi szabályokat. A kopogtatócédulák leadásának tagadhatatlan késedelme ellenére az OVI illetékesei bizakodók. Hasonló tapasztalataik 1998-ban is voltak, mondják, de a torlódó feladatok ellenére várhatóan mos is sikerül határidőre ellenőrizni az ajánlószelvényeket. Választási szakértők szerint a mandátumra pályázókat nem kell lasszóval fogni, bár a segítők aktivitását mérsékli, hogy az önkormányzati jelöltek nem kapnak állami kortespénzt, a pártok pénztárcáját pedig tavasszal már kiürítette a parlamenti választási kampány.

A legfrissebb adatok szerint már 14 178 jelöltet regisztráltak. Az OVI tegnapig 939 polgármesterjelöltet vett nyilvántartásba, közülük 724 független. A pártok önállóan vagy közösen 142 polgármesterjelöltet indítanak, míg a többi aspiráns támogatója civil szervezet. Egy kisebbségi szervezet - egy jelölttel - szintén benevezett a versenybe. A főpolgármester-jelöltek száma viszont "stagnál". Hivatalosan eddig csak Demszky Gábort (SZDSZ), Gy. Németh Erzsébetet (MSZP), s Csurka Istvánt (MIÉP) vették nyilvántartásba.