Kövér perel a "köteles" idézet miatt

Vágólapra másolva!
Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, a párt alelnöke személyhez fűződő jogait ért sérelem miatt még júniusban beperelte Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselőt a Békéscsabai Városi Bíróságon. Kövér a szerinte rosszul használt "köteles" idézet miatt terelte az ügyet jogi útra.
Vágólapra másolva!

Kövér László keresetlevelében azt sérelmezi, hogy Tóth Károly ez év március 27-én rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Békéscsabán, amelyről a következő napokban számos tudósítás jelent meg, amelyekben az alperes a valóságnak nem megfelelő módon idézte az ő néhány nappal korábban, szintén a békési megyeszékhelyen elhangzott szavait.

A keresetlevél idézi a Népszava március 28-ai tudósításában megjelenteket: "...Tóth szerint a fideszes politikus azt mondta: mindazoknak, akik úgy ítélik meg, hogy nem tudnak lelkesedni (a tervezett olimpiáért - a szerk.), azt ajánlom, vegyenek egy kalapácsot, egy szöget, egy kötelet, menjenek le az alagsorba és a szögre vagy ha találtak jó gerendát, akkor a gerendára kössék fel magukat".

Kövér László ugyancsak sérelmezi a lap egy hasonló tartalmú március 29-ei "Szocialisták Kövérről: szégyen önre" című cikkében megjelent idézetet, valamint az Index elnevezésű internetes lap által Tóth Károly sajtótájékoztatója kapcsán március 28-án közölteket.

Kövér László ellenzi múltja feltárását/itthon/20020815kover.htmlKövérnek fizetnie kell a megélhetési romáért/itthon/20020617kovert.htmlKövér lett a Fidesz új választmányi elnöke20020511kover.htmlKövér beperli Kovácsot20020404kover.htmlTöbb ezer ember tüntetett Kövér kijelentése ellen20020402tobbszaz.htmlPokorni: félremagyarázták Kövér akasztásos beszédét20020402pokorni.htmlHangfelvétel bizonyítja Kövér akasztásos beszédét20020329bizonyitek.html

A fideszes politikus szerint az alperes kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, ő nem az általa "idézetteket" mondta. - Az alperes által nekem tulajdonított "idézet" nem hangzott el, ezért alperes kijelentése ennek alapján alkalmas arra, hogy személyemnek a közvélemény szempontjából téves megítélését eredményezze. Az alperes által elmondottak tehát nyilvánvaló és félreérthetetlen szándékú utalást tartalmazó hírnévrontó közlések - mutat rá keresetlevelében Kövér László.

Érvelése szerint az alperes kijelentései valótlan tényállítást tartalmaznak, illetve egyes való tényeket alperes hamis színben tüntet fel. A fideszes politikus kéri, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés megtörténtét, tiltsa el az alperes szocialista képviselőt a további jogsértésektől és kötelezze Tóth Károlyt arra, hogy saját költségén közzétett közlemény formájában adjon elégtételt. Kövér László az idézett kijelentés nyomán személye körül kialakult negatív sajtókampány, illetve az ennek kapcsán életében bekövetkezett kedvezőtlen irányú, életminőséget csökkentő változások miatt Tóth Károlytól 700 000 forint nem vagyoni kártérítést is követel.