Fegyverarzenál egy nyíregyházi albérletben

Vágólapra másolva!
Az új albérlő fedezte fel elődje illegális lőszer- és fegyvergyűjteményét egy nyíregyházi lakásban. A kézigránátokat, lőszereket, pisztolyokat gyűjtő 48 éves férfit őrizetbe vették a rendőrök, és fegyverrel, lőszerrel és robbanóanyaggal való visszaélés miatt eljárást indítottak ellene.
Vágólapra másolva!

Valóságos fegyverarzenálra bukkantak egy nyíregyházi lakásban, ahol egy albérletben lakó 48 éves férfi egy kézigránátot, 88 darab különböző lőszert, gázpisztolyt, átalakított légpisztolyt, fegyveralkatrészeket, szúró-, vágó-, illetve pirotechnikai eszközöket tartott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Fülöp Gergely sajtóreferens elmondta: a gyanúsított költözni akart a lakásból, de a tulajdonában lévő eszközöket még hátrahagyta, s azokra az új albérlő hívta fel a rendőrség figyelmét. A rendőrség csapdát állított a fegyverekért visszatérő férfi elfogására, akit sikerült is őrizetbe venni, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A középkorú ember kihallgatásakor azt állította, hogy a lőszereket a helyi lőtéren gyűjtötte, a fegyverekről viszont nem nyilatkozott. Az ügyben a rendőrség a férfi ellen fegyverrel, lőszerrel és robbanóanyaggal való visszaélés miatt folytatja a bűntetőeljárást.